nlc.hu
Sztárok

Fordulat Gálvölgyi János ügyében

Kihallgatta a rendőrség Gálvölgyi János családját, íme a részletek

Állítólag egyelőre nincs gyanúsított az ügyben.

A Naphíre.hu szerint Gálvölgyi János ügyében a rendőrség hivatalból eljárást indított. A hírek alapján négy mentésirányító is érintett lehet. „A BRFK hivatalból rendelt el nyomozást foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, gyanúsítotti kihallgatás nem történt” – közölte a rendőrség a portál megkeresésére. A lap a színész egyik lányától megtudta, hogy a rendőrség már kihallgatta a családot. „Beidéztek minket és kihallgattak.”

Gálvölgyi János

Gálvölgyi János (Fotó: Schumy Csaba)

Mint megírtuk, Gálvölgyi János május 10-én az otthonában lett rosszul, ezért a családja mentőt hívott hozzá, de azok nem értek ki időben. Az eset óriási felháborodást keltett, a jelek szerint pedig még koránt sincs vége. A művész családja korábban elmondta, hogy nem ők keresték meg a hatóságokat. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top