nlc.hu
Sztárok

Felszámolhatják Schobert Norbi cégét

Vége a Norbi Update-nek? Felszámolási kérelmet nyújtottak be Schobert Norbi cége ellen

Újabb kihívások elé néz a Schobert Norbert által alapított cég.

Mint azt mi is megírtuk, a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata szerint a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, a hivatal ezért 40 millió forintra bírságolta a céget. Csakhogy Norbi nem fizette be a gigabírságot, ráadásul még 23 milliós végrehajtási bírságot is fizetnie kell Schobert Norbi cégének.  A Blikk most azt írja, felszámolási kérelmet nyújtottak be az egykor Schobert Norbert alapította cég ellen.

A Blikk birtokába jutott egy irat, amelyben egy, a Norbi Update Lowcarb Zrt.-vel üzleti kapcsolatban lévő, szigetszentmiklósi székhelyű cég jogi képviselője felszámolási kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának a vállalkozás ellen, melyben Schobert Norbert jelenleg vezérigazgató, mert még a „jelentős összegű” tartozásuk fizetési felszólítását tartalmazó levelét sem tudták kézbesíteni.

A lap által megkérdezett szakértő szerint bár a kérelemből nem következik automatikusan a felszámolás, a hitelező ilyet akkor kér, ha az adós nagyon nem akar fizetni. 45 nap áll az adós rendelkezésére, hogy vitassa a követelés jogosságát, a bíróságnak pedig 60 napon belül kell döntenie az ügyben.

Norbi szerint a Norbi Update nincs üzleti kapcsolatban ezzel a céggel, a könyvelésen befogadott számlája ennek a cégnek nincs, éppen ezért fizetési felszólítás sem érkezhetett. Sőt, a cégbíróságtól sem kaptak semmilyen iratot ez ügyben. Azt állítja, az egyik beszállítójuk állt kapcsolatban a felszámolást kérelmező vállalkozással.

Schobert Norbi

Schobert Norbi (Fotó: Olajos Piroska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top