Palvin Barbi és Dylan Sprouse több, mint öt éve alkotnak egy párt. Dylan rengetegszer volt már Magyarországon, Barbi pedig a srác ikertesójával, Cole Sprouse-zal is simán megtalálta a közös hangot. Annyira látványosan egymásnak vannak teremtve, hogy a rajongók már régóta várták a bejelentést: megtörtént a lánykérés. Áprilisban már felröppentek a pletykák, hogy Dylan eljegyezte a modellt, de akkor még Barbi tagadta a dolgot. Június közepén azonban bejelentették, hogy jegyben járnak – mégpedig a V Magazine extravagáns címlapfotójával.
„Amikor egyesek kiszivárogtatták azt az információt, hogy eljegyeztük egymást, a csapatunk azt mondta, hogy tegyünk ki róla egy bejegyzést, és beszéljünk számos magazinnal. Ez nagyon bosszantott, mert tudtam, hogy felépítették a történetet. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy a magunk módján csinálhattuk” – nyilatkozta a modell. Most, hogy Barbi révbe ért, úgy gondoltuk, megnézzük, kikkel volt együtt és kikkel hozták hírbe az egyik leggyönyörűbb magyar nőt, mielőtt megismerte Dylant.
Somfai Kristóf
Nagyjából 10 éve szakítottak első komolyabb barátjával (már amiről a nyilvánosság is tudott), az akkor még gimnazista Somfai Kristóffal. Elég durva egyébként, hogy Barbi ekkor csupán 19 éves volt, és még a szakítását sem élhette meg normális tinédzserként: a magyar média azt leste, hogy milyen szomorú dalokat posztol a Facebookra, vagy, hogy mire van állítva a közösségi médiában a kapcsolati státusza. Miközben a nemzetközi sajtó Justin Bieberrel hozta hírbe…
Justin Bieber
A pletykák akkor keltek szárnyra, amikor a 2012-es Victoria’s Secret divatbemutatón Barbit lefotózták az énekes társaságában. Ekkor kellett nyilvánosságra hoznia a modellnek, hogy amúgy itthon van barátja. Ennek ellenére még jó ideig nem csillapodtak a Justin Bieber-Palvin Barbi spekulációk.
Leonardo DiCaprio
2013-ban már azt pletykálták, hogy Barbi volt Leo újabb „kiszemelt áldozata” a fiatal barátnők sorában. Ugyan csak egyetlen fotó volt a kiindulási alap, mégis sokaknak meggyőződése, hogy a modell és a színész összejöttek.
Niall Horan
Az biztos, hogy a One Direction egykori énekese és Barbi együtt buliztak 2013 novemberében – sok-sok lesifotó készült róluk. A pletykák szerint Niall és Barbi nemcsak a partin érezték jól magukat, hanem egyenesen három hónapig jártak.
Lewis Hamilton
Barbi elvileg 2016-ban volt együtt Lewis Hamiltonnal, bár soha nem erősítették meg a kapcsolatukról szóló híreszteléseket. Ennek ellenére a lány több versenyén is ott volt a Foma-1-es pilótának, ami pont olyan, mint amit egy támogató barátnő csinálna.
Julian Perretta
Kristóf után és Dylan előtt Barbinak egy hivatalos, komolyabb pasija volt, mégpedig 2017-ben az angol énekes, Julian Perretta. A kapcsolat annyira igazi volt, hogy a közösségi médián is posztoltak egymásról – bár a szakítás is hasonlóan valódi lehetett, mert azóta a románc minden bizonyítékát törölték. Ezután lépett a színre Dylan, aki mellett Barbi 2018-ban találta meg a boldogságot.