nlc.hu
Sztárok

Osváth Zsoltit átverték az alkalmazottai

„Századjára is be lehet engem hintáztatni” – Osváth Zsoltit átverték az alkalmazottai

A youtuber-vállalkozó még kerestetni is kezdte a két lányt, aztán kiderült, hogy csúnyán megvezették.
Osváth Zsolt a Konyhafőnök VIP-ben

Osváth Zsolt néhány hete a budakalászi Lupa Beachen nyitotta meg legújabb vendéglátó egységét, de máris csúnyán helybenhagyták az alkalmazottai. A youtuber-vállalkozó erről egy Facebook-sztoriban számolt be feldúltan.

Mint mondta, egyik reggel a két lány munkatárs azt írta neki, hogy defektet kaptak, és ezért nem tudnak bemenni dolgozni. Ezután nem vették fel a telefont, ami miatt Zsolti nagyon aggódni kezdett.

Elkezdtem őket kerestetni, hiszen annyira bíztam bennük. Aztán persze, kiderült, hogy egy kicsit túltolták a bulit. (…) Már a szüleikkel is felvettük a kapcsolatot, ők sem tudtak róluk semmit, aztán kiderült, hogy túlszaladt az after, és úgy gondolták, nem a Lupán lesz a lejövő, hanem valahol otthon

– mesélte a részletekről.

Elmondta, hogy azért viselte meg az eset, mert komolyan aggódott a lányokért, hogy valami bajuk esett, de mint kiderült, hazudtak, mint a vízfolyás.

Úgy látszik, még századjára is be lehet engem hintáztatni…

– mondta Zsolti, aki nemrégiben megszólalt a Tóth Andi-Köllő Babett-ügyben is. 

Az eset után két dolgozótól megváltak, így Zsolti újra munkavállalókat keres.

(Kiemelt kép: RTL / Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top