nlc.hu
Sztárok
Kollányi Zsuzsi új kapcsolatáról mesélt

Kollányi Zsuzsi új kapcsolatáról: „Még nem aludtunk együtt, tényleg nagyon lassan haladunk mindenben”

Sugárzik róluk a boldogság.

Kollányi Zsuzsi márciusban jelentette be, hogy három közös gyermek és hét év után elválnak férjével. Az énekesnő mégis, mintha kivirult volna az elmúlt hónapokban, és mint kiderült, jó oka volt rá, hiszen egy új szerelem köszöntött be az életébe

Kollányi Zsuzsi

Fotó: Fülöp Dániel

Zsuzsi és új kedvese, Bóza Roland nem olyan régen a Lupa Beachen, egy rendezvényen jelentek meg együtt. Most pedig őszintén meséltek a megismerkedésükről és kapcsolatukról a hot! magazinnak

„A legutóbbi Konyhafőnök VIP-ben szerepeltem 2022-ben, és Roli volt az egyik felkészítő séf, mivel ő nyerte a verseny 2021-es civil évadát. Első látásra bizsergés volt, aztán szépen lassan kialakultak a dolgok, de már az első találkozásnál éreztük, hogy ebből valami komoly is lehet” – kezdte az énekesnő, majd a sztárséf is kiegészítette. – „Második találkozáskor elhívtam kávézni. Szerintem a második randink óta mondható, hogy kapcsolatocskánk van, ennek szerintem lassan egy éve, de fontos leszögezni, hogy nem voltunk már párkapcsolatban, amikor összejöttünk. Sajnos azóta nem volt randink, mert nincs időnk rá. Igyekszünk eleget tenni azért, hogy a kapcsolatunk tüzes maradjon. Van köztünk 100 kilométer távolság, Zsuzsi mellett három, mellettem pedig egy gyerek, emellett ott van még a válás, ami folyamatban van mindkettőnknél, plusz az üzletek. Amennyi időt beleteszünk abba, hogy mi egymással tudjunk találkozni, arra lehet mondani, hogy minden erőnket bevetjük azért, hogy együtt tudjunk lenni, sőt mindent megteszünk azért, hogy ez olyan kapcsolat legyen, ami jó, ne pedig csak arról szóljon, hogy együtt vagyunk, és kész, nem történik semmi.”

Az énekesnő hozzátette, a nagy szerelem ellenére próbálnak tekintettel lenni, mind a körülményekre, mind a gyerekeikre. „Ő is egy külön életből jön és én is, így igazából még nem is aludtunk együtt, ami ennyi idősen elég vicces, de mi tényleg nagyon lassan haladunk mindenben, próbálunk tekintettel lenni mind a körülményekre, mind a gyerekeinkre.”

A szerelmesek azt is elmondták, annak ellenére, hogy első házasságuk nem végződött jól, még hisznek a házasság szentségében és abban, hogy minden jól alakulhat közöttük. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top