nlc.hu
Sztárok
Som-Balogh Edina 39 éves lett

Így ismertük meg 19 évvel ezelőtt a Barátok közt Kingáját, Som-Balogh Edinát

Nem fog rajta az idő, mintha most lett volna, hogy megjelent a Mátyás király téren, pedig tegnap ünnepelte 39. születésnapját.

Som-Balogh Edina nevét 20 évvel ezelőtt ismerte meg az ország, amikor 18 évesen megnyerte a Miss Hungary szépségversenyt. A fiatal szépség a versenynek köszönhetően még nagyobb ismertségre tett szert, amikor egy évvel később Nádor Kingaként megjelent a Barátok köztben

Som-Balogh Edina

Fotó: Olajos Piroska

Edina évekig volt a Barátok közt ügyeletes szőke bombázója, míg 2013-ban megszületett első gyermeke, Noel. Miután édesanyává vált, már csak néhány epizód erejéig tért vissza a szappanoperába, de azt is anyaként tette. „Biztos vagyok abban, hogy ha én magam nem lennék anya, akkor nem menne ennyire jól, hogy miközben a gyerek a karomon, és 78 táska a kezemben, még a szerepemet is játsszam. De gyakorló anyaként már van ebben egy kis rutinom” – mondta a színésznő 2015-ben az első visszatérése kapcsán. 

Az egykori szépségkirálynő az ikonikus sorozatnak köszönheti egyébként férjét is, Som Krisztiánt, aki a Barátok közt zenei producere és zeneszerzője volt. Már több, mint 10 éve házasok, az viszont csak nem olyan régen derült ki, hogy a színésznő hajtott rá Krisztiánra.

Megláttam a stáblistán, hogy Som Krisztián, és olyan fura érzésem volt. Aztán a férjem lett! Azt hiszem, hét vagy nyolc év után kezdtünk el közeledni egymáshoz. Meg kellett látnom őt, hogy tetszik-e, nem tetszik. És tetszett. Akkor le kellett csapnom rá, mert ő nem akart közelíteni. Én szólítottam meg, angolul. Mentségemre szóljon, hogy pezsgőztem

 – mesélte idén áprilisban az Ütős ötösben Edina. A párnak két közös gyermeke van, Noel után egy kislányuk született, Lili

Som-Balogh Edina 2004
Megnézem
Összes kép (5)

Az élete nem csupa fény és csillogás

Ahogy a legtöbb párnak, Edinának és Krisztiánnak is voltak hullámvölgyeik a kapcsolatukban. A Barátok közt egykori csillaga hisz abban, hogy nem lehet olyan súlyos probléma, ami miatt véget kellene vetni egy házasságnak, ugyanakkor azt is őszintén vallja, a szerelem nem lángol örökké. „Nem úgy van ám! Egy adott fázisban már döntés kérdése, hogyan folytatjuk. Felelősséggel tartozunk a gyerekeinkért, a családunkért. Mi házasságpártiak vagyunk, ebben hiszünk, így nevelkedtünk. Szerintünk nyomós ok kell ahhoz, hogy felrúgj egy házasságot, ha már gyerekek is vannak. Köztünk a bizalom teljesen megvan. Kitartunk egymás mellett, hiszen örök hűséget fogadtunk. Ha rossz periódusunk van, szerintem az nem út, hogy másfelé megyünk. A körülöttünk lévő példákból láthatjuk, hogy egy válás után jöhet akár egy hirtelen boldogság, de végül ugyanazokat a köröket futjuk le.

Embertpróbáló időszak volt számukra az is, amikor a színésznő fia születése után nem sokkal teherbe esett, ám azt a babáját elveszítették, miután vashiányt és pajzsmirigy-alulműködést állapítottak meg nála. „Sajnos későn derült ki. A baba az első három hónapban az édesanyja hormonjaiból él, és az ő számára nem volt megfelelő a fennálló állapot. Egy orvos sem erősítette meg ezt az elképzelést, de én utólag azt gondolom, hogy ez lehetett a baj” – idézte fel a nehéz időszakot a színésznő, amikor már kislányát hordta a szíve alatt. Mint kiderült, ez a veszteség természetesen a férjét is megviselte, aki ennek ellenére igyekezett erősnek tűnni, hogy támogatni tudja szerelmét.

Egy embernek többféle énje van, és meg kell tanulnia uralnia az érzelmeit. Egy férfi nem engedheti meg magának, hogy eluralják az érzelmek. Nem élheti eszerint a családi életét

– magyarázta Krisztián. 

Som-Balogh Edina és Som Krisztián 2012
Megnézem
Összes kép (5)

Edinának három évvel ezelőtt a gyásszal is szembe kellett nézni, amikor elhunyt édesanyja, aki a mindene volt. A színésznő végig anyukája mellett volt, amikor ő daganattal küzdött, ami sajnos végül felülkerekedett rajta. „Múlnak a hónapok, napok, percek nélküled, de minden pillanat borzalmasan fájdalmas és nehéz… Hihetetlen erőt ad, ahogyan neveltél minket, könnyedén, szeretetben, beszélgetve és nevetgélve. Még soha nem láttam senkit, aki ennyire tudott volna örülni minden apróságnak az életben, ahogyan TE. Rajongtam a könnyedségedért. Az életemnek két korszaka van, az a 35 év ami veled, a te szeretetedben, biztonságodban, sugárzó ragyogásodban telt és az azt követő korszak… Még mindig színtelen a világ, de a hatalmas erőd mindenen át elér hozzánk, és érezzük nap mint nap… Köszönök mindent!!! Bárcsak újra veled lehetnék! Hiányzol, szeretlek!” – írta közösségi oldalán a színésznő, a napon, amikor édesanyja a születésnapját ünnepelte volna. 

Sokkal több mint szépségkirálynő és színésznő

Edináról talán kevesebben tudják, hogy andragógus diplomával rendelkezik. A festészet pedig gyerekkora óta jelen van az életében, ám édesanyja elvesztése óta még komolyabban foglalkozik vele, olyannyira, hogy tavaly kiállítást is rendeztek az alkotásaiból.

Kérdezzük meg a bennünk élő gyermeket, hogy mire vágyik, milyen álmai vannak. Én most lehajoltam a bennem élő kislányhoz és látom, hogy mosolyog. Boldog, mert beváltottam a neki és az édesanyámnak tett ígéretemet

 – mondta meghatódva a saját festményeinek kiállításán.

Som-Balogh Edina 2021
Megnézem
Összes kép (3)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top