Tóth Andi márciusban jelentette be, hogy abbahagyja az éneklést. Nem csak a rajongók, de a szakma is ledöbbent döntésén és sokan úgy vélték, ez csak egy pillanatnyi meggondolatlanság volt az énekesnő részéről. Andi viszont tartja magát az elhatározásához, olyannyira, hogy azóta már ki is próbálta magát egy új területen és saját ruhamárkát indított.
A volt énekesnő Backoff elnevezésű ruháit múlt hét csütörtökön egy divatbemutatón mutatta meg a nagyközönségnek. Az eseményen részt vett a Tények Plusz is, akiknek Andi elmondta, hogyan érzi magát a visszavonulás óta.
„Nagyon jót tett nekem az, hogy nem éjszakázom már, nem bulizom, nem tépik a hajam vagy a pólóm. Hanem otthon fekszem, és valamin máson dolgozom. Nyilván énekesnő vagyok, szóval mindig ki fogok kacsintani ebből, akár egy Tina Turner emlékkoncert erejéig, vagy nyilván, ha már a saját ruhamárkámat mutatom be, akkor a saját dalom fog alatta szólni. És ha saját dalom van, akkor ahhoz saját klip is lesz – magyarázta Andi, majd így folytatta. – Lelkileg is nagyon fáradt vagyok, igazából nagyon megterhelő volt ez az év, nagyon sok változáson mentem keresztül. De határozottan érzem, hogy pozitív változáson és sokkal több időm van magamra.”