nlc.hu
Sztárok
Bálint gazda özvegyének vallomása

Bálint gazda özvegye: „Gyurka nem Covidban halt meg”

Antónia néhai férjéről beszélt.

Három éve már, hogy meghalt Bálint gazda. Özvegye a BEST magazinnak nyilatkozott a gyászról, valamint arról, miben hunyt el szeretett férje. 

„Gyurka minden bizonnyal covidos lett a kórházban, mert úgy jelent meg a hírekben, hogy egy 101 éves férfi Covidban halt meg. De nem ez okozta a halálát, daganata volt, nem is egy, amiről nem is tudtunk. Siófokon lett rosszul, onnan vitte a mentő Budapestre, én végig vele voltam, végig ott ültem az ágya mellett. Szerette volna, hogy hazahozzam, de az állapota ezt nem engedte meg. Vasárnap, amikor eljöttem tőle, fel nem merült bennem, hogy az az utolsó találkozásunk. Alig értem haza, amikor telefonáltak a kórházból, hogy meghalt” – mondta Antónia, aki a beszélgetés során azt is elmesélte, hogy sokan a mai napig kíváncsiak a Bálint gazda által szeretett és ápolt kertjükre.

Bálint György (Bálint gazda) és felesége Antónia

Bálint György (Bálint gazda) és felesége, Antónia (Fotó: Birton Szabolcs)

„Most júniusban, ahogy jött a halálának, majd a születésnapjának az évfordulója, sokan elsétáltak a házunk előtt, és azt kérték tőlem, engedjem be őket, hadd nézzék meg, hol élt, milyen kertről gondoskodott Gyurka. Soha nem felejtem el, ebéd után lepihent és éppen elaludt, amikor délután becsöngettek hozzánk, hogy megnéznék, milyen a kertész kertje. Mondtam, alszik éppen, nem ébresztem föl. Amikor elmeséltem, hogy mi történt, kikaptam tőle, hogy hogyan gondolom, hogy bárkit is elküldök. Ezért azt hiszem, hogy ha élne, ő is beengedte volna ezeket az érdeklődőket, így én is örömmel tártam ki előttük a házunk ajtaját. Az otthonunk, a kert szívesen látogatott hely lett, és ez egy életre kötelez engem arra, hogy itt is őrizzem Gyurka emlékét.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top