nlc.hu
Sztárok
Fekete Dávid újra színpadra állt

Fekete Dávid újra színpadra állt, félt attól, hogyan fogadja majd a közönség a visszatérését

Először lépett fel azóta, hogy kiengedték a börtönből.

A csalással vádolt énekes jelenleg házi őrizetben van, de ez nem jelenti azt, hogy nem hagyhatja el otthonát, sőt, a napokban újra színpadra is állhatott. Fekete Dávid Győrben lépett fel, és mint a Blikknek a koncert előtt elmondta, kicsit fél attól, hogy milyen lesz majd a fogadtatás, ugyan a közösségi odalain sokan a támogatásukról biztosították.

„Nyilván a családom, a gyerekek szeretete is sok erőt adott, ők nagyon szeretik azt, ahogy énekelek, és valószínűleg ők is itt lesznek a koncerten. Sőt abban bízom, hogy már ott állnak a közönség soraiban” – tette hozzá.

Sajnos a gyermekei végül nem voltak ott a fellépésen, de állítása szerint jó a kapcsolat velük.

Azt veszem észre a gyerekeken, hogy szerencsére már sikerült elfelejteniük azt, hogy több mint egy évig nem láttak, és olyan szeretettel viszonyulunk egymáshoz, hogy az leírhatatlan. Emellett pedig úgy érzem, ez a mostani időszak minden szempontból az újrakezdésről szól: már az ismerkedés felé is nyitok, tehát arra is van esély, hogy előbb-utóbb a szerelem is rám talál.”

Fekete Dávid

Fotó: Schumy Csaba

A Blikk szerint a koncert azért jól sikerült, bár volt technikai hiba, de közönség is nagy szeretettel fogadta az énekest és duettpartnerét. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top