Amikor 2009-ben a Csillag születik második évadában felbukkant Vásáry André, eléggé egyértelműnek tűnt, hogy a férfi szoprán még elképesztően sokra viszi. A tehetségkutatót ugyan nem nyerte meg (a dobogó legfelső fokán Tabáni István állt), de a döntőbe minden különösebb nehézség nélkül beénekelte magát. A rajongói és a Csillag születik zsűrije már akkor tudták, hogy valami különlegest látnak, a szülei viszont aggódtak André pályaválasztása miatt. Annak ellenére, hogy a műsor után az énekes fellépésről fellépésre járt, arany- és platinalemezei születtek, ráadásul Washingtontól Franciaországig számos nemzetközi koncertet is adott, a Vásáry-szülők nem mertek azonnal örülni fiuk sikereinek.
„A Csillag születik után hat-nyolc év telt el, mire azt vettem észre, hogy tisztában vannak vele, mit értem el. Jártak fellépésekre, de számos részével nem tudtak mit kezdeni, például hogy megköszönték nekik, hogy én vagyok”
– mesélte tavaly az énekes.
Annyiban jogos lehetett az aggodalmuk, hogy – mint sok más előadóművész esetében – Andrénak is durván betett a koronavírus.
„Akkor nekem minden összejött. Szakmailag nem minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Az emberek nagyon sok mindent nem látnak, de nekem voltak nagyon komoly külföldi lehetőségeim, aláírt szerződések, olyan műsorok, amik Európa-szerte láthatók és ismertek. És az utolsó percben mégsem.
Magánéletileg akkor volt egy nagyon nagy törés, egy hétéves kapcsolatom ért véget.” Azóta azonban helyreálltak a dolgok, André karrierje szárnyal, és újra boldog párkapcsolatban él. És nem mellesleg jobban néz ki, mint valaha. Az alábbi galériában be is bizonyítjuk.