Palik László és Marsi Anikó válását idén mondta ki a bíróság. A pár 16 év után ment szét, de a per békésen zajlott, ugyanis mind a gyermekelhelyezés kérdésében, mind az anyagiak felosztásában előre megegyeztek. Azóta a műsorvezető már újra férjhez ment, új párja, Gábor ugyanis teljesen levette őt a lábáról. Anikó nem tervezte, hogy ismét elkötelezi magát, de a férfi számára ő volt az első nő, akit feleségül akart venni, és ennek a TV2 sztárja nem tudott ellenállni.
Az ismerkedés elején azonban komoly figyelmet fektetett arra, hogy önvizsgálatot tartson, amibe az is beletartozott, hogy Palik Lászlótól bocsánatot kért azokért a dolgokért, amit szerinte ő rontott el a házasságukban.
„A válásom után alaposan belenéztem a tükörbe, illetve magamba, és megvizsgáltam, mit csináltam rosszul, min kell változtatnom ahhoz, hogy boldog legyek. Én is és a párom is. A spontaneitásra szavaztam, és arra, hogy kimondom, amit érzek. Később jött csak az a felismerés, hogy a volt férjem elé is odaálljak, és őszintén bocsánatot kérjek tőle mindazért, amit abban a házasságban én rontottam el. Nem az volt a cél, hogy megbocsásson, hanem az, hogy az én lelkiismeretem könnyebb legyen. De Laci nagyon okos, intelligens ember, úgyhogy »két legyet ütöttem egy csapásra«: nemcsak feloldoztam, hanem egyben feloldoztattam is” – mesélte a Meglepetésnek, hozzátéve, hogy hálás azért, hogy exével jó viszonyt tudnak ápolni.
Persze ebben a közös gyerekeik is szerepet játszanak, Vilmos fiuk már végzős gimnazista és matematikus-fizikusnak készül, míg a három évvel fiatalabb Vincét a vízilabda érdekli.