Hogyan érint a születésnapod?
Amikor 40 éves lettem, az mélyre vitt, olyannyira, hogy megünnepelni sem akartam. Azt éreztem, hogy már a B oldalra kerültem, és ez rosszul érintett. Olyan gondolatok kavarogtak bennem, hogy lehet, hogy már kevesebb van hátra, mint amennyit eddig megéltem. Ez az állapot két-három hónapig tartott, utána elfogadtam, és átértékelődött egy csomó minden. A 44 már nem vált ki ilyet, sőt, kicsit büszkeséggel is tölt el. Rendben van az életünk, persze a maga kihívásaival együtt, de nincs miért szomorkodnom.
Cikáztak benned az érzések?
Akkoriban a harmadik gyermekem még csak kétéves volt. Egy erdő mellett, faluvégen, zsákutcában lakunk. Három gyerekkel „ragadtam” itthon, kissé bezárkóztam a saját világomba, a napi teendők monotonná tették azt az időszakot. Elkövettem azt a hibát, amit nagyon sok kismama, hogy az üres percekben az Instagramon lógtam. Sokkal kevesebb impulzus ér ilyenkor, aztán az interneten csak azt látod, hogy másnak mennyivel könnyebb, ami nem feltétlen a valóság. Utána kezdett el trendivé válni, hogy igenis mutassuk meg, milyen a valódi élet, az anyaság őszinte oldala. Azok nagyon jó kapaszkodók voltak, örültem, hogy végre elindult, amit előtte is támogattam, hogy ne filterezzük már szét a fotókat, hogy beszéljünk őszintén mindenféle hullámzásunkról, ami az életünkben van.
Fotó: Instagram
A lányodnak továbbadtad ezeket a gondolatokat?
Abszolút! Azt gondolom, hogy nagy előnye van annak, hogy 15 évesen testközelből tapasztalhatja, hogyan neveljük a kistestvérét, hogy látja az anyaságot, méghozzá ebben a korban. Remélem, emlékezni fog, mit látott itthon, és a jó dolgokat viszi is majd tovább. Szerintem fontos, hogy a gyerekeinknek megtanítsuk, hogy a természetességre törekedjenek az életük minden területén.
Főleg a közösségi oldalak világa lehet ellentéte a természetességnek…
Például a TikTok. Botrány, ami ott zajlik. Sok mai fiatal olyan dolgokat ránt magára, amire még nincs felkészülve. Ezért is veszélyes, amikor tapasztalat vagy erkölcsi támasz nélküli emberek ontják magukból a tartalmakat, a gyerekek pedig követik őket. Lottival szerencsére olyan a viszonyunk, hogy mindent megbeszél velem, ha bekövet valakit megmutatja, és megkérdezi, hogy mi a véleményem.
Te tudatosan kezeled az Instagram-oldaladat?
Nem gondolnám, hogy tudatos posztoló vagyok. Nehezen alkalmazkodom ehhez a számomra új marketingvilághoz. A legnagyobb fejtörést az okozza, hogyan legyek úgy jelen, hogy nem posztolom szét a magánéletünket. Nehezen adtam be a derekam a reklámoknak is, de egyszerűen annyira más lett a szakma, hogy kénytelen voltam megtanulni. A legizgalmasabb, érdekesebb pillanatokban azonban, amiket szívesen megosztanék, nincs nálam a telefonom. Szeretek fiatal fotósokkal dolgozni. Egyébként is imádom ezt a generációt, a kreativitásukat, humorukat, lendületüket. Érdekes megélni, hogy egy huszonéves fotós lány másképp lát engem, mint ahogy egy évtizeddel ezelőtt gondoltak egy negyvenéves nőre. A helyén kezelnek minket, nem lenéznek.
Fotó: Instagram
Hogyan fogadod a bókokat?
A legtöbbször még mindig zavarba jövök, ha a külsőmre vonatkozik, mert nem azzal azonosulok.
Nehéz, hogyan adjak át azokból az értékekből többet, amit valójában értéknek tartok, egy olyan világban, ahol a külső az egyik legnagyobb érték.
Keresem az arany középutat, lavírozgatok. Olykor bátrabban, olykor bizonytalanul.
Furcsa ezt egy modell szájából hallani…
A modellkarrierem alatt hasonlítgattam magam másokhoz, ez pedig megkeserítette nyolc-tíz évemet. Rá kellett döbbennem, hogy a modellszakmának karakter kell, tehát nem feltétlen a legszebbet fogják választani, hanem azt, akivel az a márka leginkább azonosulni tud. Jó lenne a fiatal lányoknak is megérteniük ezt, hogy nem kell egyenarc, -száj, -ruha, -köröm, mert így kiveszik belőlük mindaz, ami egyedivé teszi őket. A fiúknak is inkább azok a lányok tetszenek, akikben meglátják azt a pluszt, ami mássá teszi őket. Itt van például a 17 éves fiam. Neki a tetkós, festett hajú, piercinges lányok is bejönnek, nem ítélkezik. Azt mondta, hogy számára imponáló, ha valakinek van egyénisége, és meg meri mutatni magát.
Jól tudom, hogy a jövőben neked is lesz egy tetoválásod?
A modellkarrierem alatt nem lehetett, hiszen akkoriban szigorú szabályok közt éltem az életem. A körmömnek is natúrnak vagy franciának kellett lennie, a frizurámat nem változtathattam, mindig testszínű fehérneműket hordhattam, aztán amikor ennek vége lett, végre sokkal színesebb ruhatárra váltottam, ezáltal a lelkivilágom is más lett. Régóta kacérkodom a gondolattal. Úgy döntöttem, hogy mivel betöltöttem a 44-et, magamra varratok egy békegalambot, amire már régóta vágytam.
Görög Zita az Instyle díjátadó gáláján, 2022-ben (Fotó: Birton Szabolcs)
Miért pont ez a motívum?
Az életem egyik legfontosabb vezérfonala, hogy mindig megpróbálok segíteni, törekedni a békére a családi életünkben, illetve a hétköznapjaimban. Nem tudok elmenni egy rohanó kislány mellett, akinek nem állt meg a busz, ahogy egy éhes vagy segítségre szoruló ember mellett sem.
Ez a szociális érzékenység mindig is jelen volt az életedben?
Kislány korom óta veszek részt különböző segítségnyújtó akciókban. Jó ideig magánügyként kezeltem a dolgot, úgy véltem, nem kell ezekről senkinek sem tudnia.
Az elmúlt években viszont a világ megérett arra, hogy bátran vállaljuk ezeket. Még mindig sok olyan téma van, amiről nem beszélünk, pedig muszáj néhány párbeszédet elindítani akkor is, ha emiatt negatív hozzászólásokat kapok.
A negatív támadások egyébként már nem tudnak megtörni. Vagyok annyira erős, megtartott személyiség, hogy igenis kiálljak bizonyos témák mellett. Ami a legjobban elszomorít, amikor anyukák esnek egymásnak szülés és szoptatás témákban. A világ mindenkié, és mindenki úgy él, ahogy abból a legtöbbet tudja megtapasztalni. Csak hát a játékszabályokat sokan még nem ismerik. Ebben van szükség edukációra.
Ha már védelem: a gyerekeidről is tudatosan nem posztolsz?
Nem vagyok azon az oldalon, hogy egyáltalán ne posztoljunk a gyerekeinkről. Az elmúlt évtizedekben a média is sokat változott. Anno még paparazzók üldöztek egy-egy fotó kedvéért. Akkor megfogadtam, hogy rendben, évente egyszer vállalok ilyen fotózást a gyerekekkel, aztán egy jó időre békén lettem hagyva. Most pedig már elég nagyok ahhoz, hogy el tudják dönteni, hogy akarják-e egyáltalán, hogy szerepeljenek. Szerencsére nekik sem vagyok ciki, szóval örömmel állnak oda mellém egy kép kedvéért. Lottival például időnként vállalunk egy-egy fotózást vagy reklámot, ami azért érdekes, mert ezáltal a pénz és a munka értékére is meg tudom tanítani. Előtte például sosem gondolta, hogy egy forgatás ilyen hosszú ideig tart. Utána jön az, hogy rendben, akkor mennyit kapjon belőle a gyerek. Vagy kapjon-e egyáltalán, esetleg egy régóta vágyott program legyen a díjazás. Azzal például nem értek egyet, hogy már kiscsoportban papírpénzt kapjon egy gyermek. Amikor még szerepjátékozik, mesékben él, szerintem nem szabad kiszakítani őt abból, és betuszkolni a valóságba. Ahogy egy normális körülmények között élő gyereket is hiába zsarolnak az ebédnél az „Afrikában éheznek” mondattal. Nem fogja megérteni, azt sem tudja, hol van Afrika. De ha azt mondod neki, hogy a sarkon Petiéknek nincs vacsorájuk, vigyünk nekik, azt megfogja érteni. Szociális érzékenységre csak példamutatással lehet nevelni egy gyermeket. Mint minden másra is.
Olvasol magadról véleményeket az interneten?
Igen, de a helyén kezelem ezeket az üzeneteket. Semmi bajom a negatív kommentekkel. Néha szórakoztató is, ki mit lát egy helyzetben egy fotóban egy mondatban. Érdekes, mert van, akinek visszaírok, és beszélgetni kezdünk privátban.
Fotó: Instagram
Komolyan? Még sosem hallottam ilyet ismert ember szájából…
Három-négy üzenetváltás után azzal, hogy figyelmet kaptak, már jót cselekedtem. Tudod, miért? Mert azt érzi, hogy valaki meghallgatja. A legveszélyesebb érzés a világon, ha érzelmileg elhanyagolva érzed magad. Abban a pillanatban, hogy kapsz egy kis figyelmet, egy kis pozitív energiát, szárnyalni kezdesz. Rájönnek, hogy a frusztrációjukat nem így kell levezetni.
Sőt, amikor segítséget kérnek az Instagramon, mert az is elég gyakran előfordul, akkor igyekszem utánajárni, hogy mégis mit tehetnék az ügyben.
Olyan szinten, hogy ha egy anyaotthonból ír, akkor felhívom azt az anyaotthont, hogy ő tényleg ott tartózkodik-e, megbízható-e, nem drogos-e, vigyáz-e a gyerekeire, tényleg bántalmazott kapcsolatból jött-e, és ha azt mondják, hogy igen, akkor abban, amiben tudok, segítek. Én is neveltem egyedül a gyerekeimet, pontosan tudom, hogy egy borzasztó nehéz élethelyzet.
A következő évekre milyen terveid, vágyaid vannak?
Tele vagyok álmokkal, amiket igyekszem megvalósítani, persze az élet még felülírhatja ezeket a terveket. Szeretnék egy olyan weboldalt létrehozni, ahol önkormányzatokkal és különböző segélyszervezetekkel összefogva egy cserealapú webshopot alakítanánk ki, ahol a feleslegessé vált tárgyak hátrányos helyzetű családokhoz kerülhetnének. Gyermekvédelmisekkel próbálunk egy olyan kérdőívet létrehozni, melynek segítségével a gyerekek különböző bántalmazásokat jelenthetnének be, de ez a téma érzékenysége miatt még sok kutatómunkát igényel. Alapítványi munkálatokat is szeretnék bemutatni, hogy az emberek lássák, mekkora feladat egy szervezet fenntartása. A fiatalokat is meg kéne próbálni a jótékonykodás, a segítségnyújtás útjára terelni. Apró lépésekkel is sokat tehetünk a környezetünkért, csak szerintem ebben a rohanó világban nem fektetünk elég figyelmet arra, hogy a gyerekeinket is rávezessük erre a gondolkodásra. Plusz, kevesen tudják, hogy lehet jól segíteni.
Pedig a fiataloké a jövő…
Pont ezért fontos az érzékenyítés, hogy ne legyen ciki segíteni, hanem trendivé váljon. A fiam mindjárt 17 éves lesz, bulizni jár, és a múltkor egy nagyon szomorú esetet mesélt el, ami szerencsére jól végződött. Több ember is átlépett egy kislányt, aki rosszul lett, sőt szelfiztek vele. A fiam odalépett, mentőt hívott hozzá és megvárta, míg megérkezett a segítség. Ideje lenne a gyerekeinket megtanítani a bulizásra, a mértékletes alkoholfogyasztásra. Bár én nem iszom húsz éve, voltam fiatal. A tiltás itt is tévút. De a lányom szintén átélt hasonlót: augusztus 20-án jött haza a tűzijátékról vonattal, amikor mellette egy lány pánikrohamot kapott. Senki meg sem mozdult. A lány összeesett, egyedül Lotti cselekedett gyerekként, szintén mentőt hívott, és értesítette a szülőket. Büszke vagyok rájuk, de azt is tudom, hogy ez így sokkal nehezebb nekik. A szociális érzékenység mindig egy édes teher. Tudom, hogy nem miattam tették, hanem ösztönösen cselekedtek. Elindítottam őket egy úton, és remélem, hogy nem térnek le róla.
