Schmuck Andor túl van két váláson és jó ideje keresi ismét a szerelmet. A politikus olyan sok randevún vett már részt, hogy eldöntötte, könyvet ír majd belőlük.
Ebből kiindulva, nem lehet egyszerű dolga annak, aki Andor szívét szeretné elnyerni. A Kőgazdag Fiatalokban Metta már az elején elmondta, éppen társat keres magának, ráadásul olyat, aki nem túl fiatal, van pénze és rengeteg szabadideje, hogy a lánnyal utazgasson. Szerencsés tehát, hogy úgy alakult, Andor elhívta egy randira.
A legutóbbi adásban sor is került a találkára, amin Metta rendkívül izgult.
„Izgultam, hogy tetszem-e majd neki, de azt gondolom, hogy igen. Szerintem egy kedves, szép lánynak látott a reakcióiból ítélve – mondta a vacsora után a lány, aki bízott benne, Andor a randi végén újabb találkozót kér majd tőle. – Nem szeretnék nagyon előre szaladni. Egy randi nekem nagyon kevés ahhoz, hogy meg tudjam mondani, szeretnék valakivel hosszabb távon tervezni vagy sem. Viszont azt tudom, az ő ismertsége hatással lenne az esetleges kapcsolatunkra. Ez egy olyan dolog, amivel én teljesen együtt tudok élni és biztos vagyok benne, hogy ez nem zavarna.”
Metta egyébként elébe ment a dolgoknak, és már vacsora közben elhívta a férfit egy későbbi esküvői fotózásra.