Megvan még a bongyor hajú, fiatal Stohl András?

nlc | 2023. Október 09.
Ritkán látható fotókat kutattunk fel a színész-műsorvezetőről, mert tényleg rengeteget változott azóta, hogy először megismertük őt.

Stohl András 1990-ben végzett a a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahonnan a budapesti Katona József Színházhoz szerződött. Pályafutása első évtizedét a színházi és filmes munkáknak szentelte, elsősorban utóbbiaknak köszönhetően már ekkor országos ismertségre tett szert. Médiakarrierje 2000-ben a Reggeli műsorvezetőjeként indult, egy évvel később médiaszereplései miatt eltanácsolták a Katonából. 2003-tól tíz éven át a Nemzeti Színház társulatának volt tagja, miközben folytatta a televíziózást is, többek között a Csillag születik, a Survivor és a Szombat esti láz műsorvezetőjeként szerepelt a képernyőn. Karrierje ritkaságszámba megy, hiszen a médiasztárságot az elmúlt bő két évtizedben mindvégig képes volt összeegyeztetni sikeres színházi és filmes pályafutásával, számtalan jelentős szerepet alakít ma is, többek között a Vígszínház, a Centrál Színház és az Átrium színpadán. A televízióban jelenleg a TV2-n, a Mutasd a hangod! című műsor házigazdájaként látható, októbertől pedig, ahogyan a korábbi években, ő lesz a Dancing with the Stars egyik műsorvezetője is. 

„Vica, a feleségem sok mindenben felnyitotta a szemem. 18 évvel fiatalabb, mint én, de sokkal tudatosabb, megfontoltabb. Én sokkal inkább gyerek maradtam, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy mi a következménye a tetteinek. Ez valahol rendkívül veszélyes az életben. Mondtam neki, hadd legyek gyerek, keresem a pénzt, dolgozom, de hadd legyek gyerek”fogalmazott Stohl András a közelmúltban Geszti Péter Adom a napom című műsorában.

A most következő galériában megnézheted, hogyan festett a színész-műsorvezető karrierje elején és mennyit változott azóta.

Stohl András

A fiatal Stohl András (Fotó: Fotocentral / Archívum Meglepetés)

Stohl András

(Fotó: Fotócentral /Archívum Meglepetés)

Stohl András

A Való Világ műsorvezetőjeként (Fotó: Fotocentral / Steindl Gabriella)

Stohl András

A Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójának Haszonvágy című előadásában (Fotó: Fotocentral / Rákosi Péter)

Stohl András és Ördög Nóra

A Csillag születik műsorvezetőjeként Ördög Nórával (Fotó: Fotocentral / Nagy Zoltán)

central-0203280845

Az RTL Klub Reggeli című műsorában 2009-ben (Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)

Stohl András

A Vígszínház színpadán (Fotó: Fotocentral / Olajos Piroska)

Stohl András

Stohl András, az RTL Klub műsorvezetőjeként (Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)

Stohl András

A 2017-es Story Ötcsillag Díjátadó Gálán (Fotó: Fotocentral /Schumy Csaba)

Stohl András

A Nicsak, ki vagyok? - a rejtélyek színpada - 2. évadában 2020-ban (Fotó: press.tv2.hu)

Stohl András

A TV2 Sztárban sztár című műsorának 8. évadában 2022-ben (Fotó: press.tv2.hu)

Stohl András

A TV2 Mutasd a hangod! című zenei show-műsorában a közelmúltban (Fotó: press.tv2.hu)

Exit mobile version