nlc.hu
Sztárok

Nyerő Páros

Varga Miklós Joe és párja szerint Domján Evelin taktikából beszélt az őt ért bántalmazásokról

Nem nagyon hittek az énekes feleségének.

A Nyerő Párosban Varga Miklós Joe párja, Hrovatin Csenge és Vastag Csaba felesége, Vastagné Domján Evelin is elmesélte, hogy korábban bántalmazás áldozatai voltak. Mint Evelin elmondta, előző partnere nagyon erőszakos volt, mindennek úgy kellett lennie, ahogy a férfi akarta. A sok rossz élmény miatt Vastag Csaba meg akarta keresni felesége volt párját, ám Evelin végül nemet mondott férje felajánlására. A nő nem akarta, hogy az előadó „lesüllyedjen ugyanarra a szintre”. Varga Miklós Joe és kedvese, Csenge erre reagáltak a riportszobában. 

„Én egy kicsit meglepődtem, amikor Evelin elmondta ezt a dolgot, mert én már az első naptól kitárulkoztam a többieknek, és én úgy gondolom, hogy a reakciók, amiket kaptam – hogy sajnáltak, együttéreztek, kedvesek voltak –, ezzel a saját malmára akarta hajtani a vizet, hogy akkor most ő is beveti ezt a trükköt” – mondta Hrovatin, majd Joe is kifejtette a véleményét. A celeb egyébként állítja, hogy kifejezetten jól ismeri az embereket, úgyhogy egyetlen apró mimikából is pontosan tudja, mikor hazudik valaki. 

„Rosszul fogalmaztál, mert nálunk ez nem trükk volt. Viszont egyértelműen lejött. Én úgy gondolom, hogy jól ismerem az embereket, testbeszéd, mimika, reakciók… És nagyon-nagyon furcsa volt. Az a műsírás, ami egy könnycsepp nélkül jött, már eleve furcsa volt. Az is furcsa volt, hogy ha ez így volt, igaz volt és megtörtént, akkor ezt az első játéknál kellett volna elmondani. Én ezt már ilyen manipulációnak, játéknak, taktikának gondolom, és arra viszont ez csúnya, hogy ilyennel visszaél az ember.” 

Varga Miklós Joe és barátnőja Hrovaton Dóra Csenge

Varga Miklós Joe és barátnője, Hrovatin Dóra Csenge (Fotó: Birton Szabolcs)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top