Múlt héten, miután napokon át valószínűtlen tömegjelenetek játszódtak a Broadway Jegyiroda online felületén, illetve az ún. valóságban is létező jegypénztár előtt a Deák téren, alighanem sokan csodálkoztak rá arra, hogy az ország messze legnagyobb popsztárja jelenleg egy 21 éves budapesti (újpalotai!) fiatalember, Baukó Attila, aki 2019-ben jelentette meg első dalait Azahriah néven, most pedig már ott tart, hogy minimum kétszer, de az is lehet, hogy háromszor fogja telepakolni a Puskás Arénát jövő tavasszal; ez azt jelenti, hogy legalább százezer (de inkább jóval több) ember hajlandó fizetni a koncertjéért átlagosan 20-40 ezer forintot, ami még azzal együtt is elképesztő szám, hogy sokan bizonyára azért – vagy elsősorban azért – vásároltak jegyet, hogy el tudják kísérni kiskorú gyermeküket a fellépésre. Bár a magyar popzene történetében akadt pár zenekar és eladó, amelyik már karrierje korai szakaszában is nagyszámú és fanatikus rajongótábort tudott mozgósítani (hirtelen a Piramis együttes, illetve a Bonanza Banzai/Ákos jut eszünkbe), azért ez több szempontból is új szintet jelent.
Hogy Azahriah ezenkívül miért érdekes (vagy éppen nem érdekes), azt nem ebben a cikkben fogjuk megfejteni, pláne, hogy nem is feltétlenül mi vagyunk az elsődleges célközönség, ám – hogy azért ne kerüljük meg teljesen ezt az igen fontos kérdést – az így is nyilvánvaló, hogy poétikusan ifjú kora ellenére – vagy épp azért – tud emlékezetes dalokat, vagy legalább ún. hookokat írni; ügyesen keveri az érzelmes énekes-dalszerzői hagyományt a modern mainstream popzenével (trap, reggaeton stb.) és a magyar hallgatók szívéhez mindig könnyen utat találó táncdalfesztiválos/romapopos/latinos dallamvilággal, illetve egy elég sajátos, a recorder.hu kritikája szerint egyszerre spontánnak, improvizatívnak és végletesen kidolgozottnak ható énekstílussal; leszámítva a palacsintafesztiválos incidenst, szinte egyáltalán nem szerepel a bulvárban; az interjúi alapján pedig amúgy megnyugtatóan normálisnak tűnik.
A bibliai „Uzziás-sztori”
Azonban mi most tényleg nem ezzel szeretnénk foglalkozni, hanem inkább azzal, hogy
valójában ki is az az Azahriah?
Mármint: honnan vette Baukó Attila ezt a bibliai asszociációkat keltő, különösebben nem is annyira popsztáros hangzású nevet? Meglepő módon egyébként tényleg a Bibliából. Vagyis egy internetes videóból, de az most mindegy. Maga az énekes mindenesetre így nyilatkozott erről egy friss interjúban:
„Egy ideje már gondolkoztam rajta, hogy mi lehetne a nevem zenészként, amikor szembe jött velem egy internetes videó, amelyben az egyik srácot Azahriah-nak hívták. Aztán persze utánanéztem az egész bibliai Uzziás-sztorinak, és a saját képemre formáltam. Egy király, aki istenné akar válni… Valaki, aki felülkerekedik a saját létezésén, mert azt érzi, többre hivatott, valaki, akinek szerinte egyszerűen több jár.”
Azahriah a 2024 májusi Puskás Aréna koncertjének plakátja előtt (Fotó: Facebook)
Az itt említett Uzziás – vagy Azariás, Ázáriás, esetleg Azarja, angol átírásban Azariah egy h-val, bár elképzelhető, hogy ezek a névváltozatok az évszázadok alatt bekövetkezett szövegromlások miatt keletkeztek – tényleg király volt, mégpedig Júdea királya Kr. e. 791–Kr. e. 740 között, azaz egy valóban létezett – igaz, eléggé homályos – történelmi alak, ráadásul meglehetősen érdemdús férfiú, akinek életéről és uralkodásáról a Krónikák második könyve számol be részletesen (hogy az Ószövetség mennyire tekinthető hiteles történelmi dokumentumnak, arról persze el lehet vitatkozgatni, de ezt most inkább kihagyjuk).
Felvirágoztatta Júdeát
Szóval Azariás (nevezzük akkor inkább így) 16 éves korában került a trónra, miután atyját vagy megölték, vagy valamilyen módon megpuccsolták az udvari összeesküvők, mert súlyos vereséget szenvedett a szomszédos Izraeli Királysággal kiprovokált háborúban. Ha tippelnünk kellene, azt mondanánk, hogy eleinte a főurak kormányoztak helyette (más értelmezések szerint meg amolyan régensként irányította az országot 22 évig a bábkirályi pozíciót betöltő apja helyett), de aztán kezébe vette a dolgokat, és felvirágoztatta Júdeát:
- Sikeres hadjáratokat vezetett a filiszteusok és az arabok ellen, illetve keményen megadóztatta az ammonitákat.
- A meghódított területeken új városokat alapított és erődöket építtetett.
- Újjáépíttette Jeruzsálem védfalait, amelyeket meglepően modern hadi gépezetekkel – pl. ballista, hajítógép, bár ezek legjobb tudomásunk szerint akkor még nem léteztek – szerelt fel, valamint egy hatalmas, több mint háromszázezer harcosból álló hadsereget is felállított.
- De Azariás nemcsak katonakirályként volt rendkívül eredményes, hanem a mezőgazdaság fejlesztéséről sem feledkezett meg – „sok kutat ásatott; mert sok nyája vala mind a völgyekben, mind a lapályon, és szántóvető szolgái, vinczellérei a hegyeken és Kármelben, mert a földművelést kedvelte”.
- Mindennek tetejében pedig igen jámbor és istenfélő ember volt, aki buzgón követte Zakariás próféta tanításait. Az Uzziás név jelentése amúgy: erős az Úr, szóval ezen annyira nem lepődünk meg.
A leprás Uzziás király Rembrandt festményén (Forrás: Wikipedia)
Sajnos azonban – hogy egy klasszikust idézzünk – „a történelemben nincs happy end, csak eufórikus, boldog kezdetek vannak”. Azariás összesen 52 évig uralkodott, és bár a hagyomány Júdea egyik legnagyobb királyaként tartja számon, országlásának vége sajnos nem alakult túl fényesen.
Ugyanis annyira megrészegült a sikertől, hogy – minő borzalom! – egy nap a templomban maga akart füstölőáldozatot bemutatni az Úrnak, noha ez a papok kiváltsága volt, a kultusz előírásait pedig akkoriban illett szó szerint betartani.
Nemhiába részletezi mondjuk Leviták könyve zsibbasztó aprólékossággal, hogy miként is kell szakszerűen lemészárolni egy áldozati szarvasmarhát Isten legnagyobb dicsőségére.
Magányosan élte le utolsó éveit
Azariás tehát súlyos bűnt készült elkövetni, amit a papok nem is hagyhattak megtorlatlanul; Azáriás főpap (igen, ez egy másik Azáriás) vezetésével rátörtek a füstölővel a kezében pöffeszkedő királyra, majd így szóltak hozzá: „Uzziás! nem a te dolgod az Úrnak füstölni, hanem az Áron pap fiaié, a kik felszenteltetének, hogy füstöljenek. Menj ki e szent helyből; mert igen vétkeztél és dicsőségedre nem leend az Úr Istentől.” Azáriásnak erre elborult az agya, és vélhetően – bár erről nem ír a Biblia – válogatott szitkokat vágott a papok fejéhez, mire ott helyben lesújtott rá az Úr, és azonnal kiütött rajta a bélpoklosság, vagyis a rettegett lepra. Így utolsó éveiben kénytelen volt visszavonulni az uralkodástól, napjait pedig egy elkülönített házban élte le magányosan. A trónon fia, Jótám követte. Persze az is elképzelhető, hogy ez az egész füstölő-affér csak ürügy volt, és Azariás valójában a főpapok hatalmát próbálta valahogy megtörni, ők pedig bosszúból megfertőzték leprával, hogy aztán kevésbé potens utódját rakják a helyére.
Sadrak, Mésak és Abédnegó/Azarja a tüzes kemencében (Forrás: Wikipedia)
Egyébként nem ő volt az egyetlen Azariás vagy Azarja a Bibliában (pláne, hogy őt talán nem is Azariásnak hívták, ugye), habár a többi hasonnevű figura nem túl jelentős. A már említett főpapon kívül talán még az Abédnegó néven is ismert júdai nemes ifjút érdemes kiemelni, akit a babiloni fogság idején Nabukodonozor király két társával együtt egy óriási tüzes kemencébe vettetett, miután azok nem voltak hajlandóak hódolni egy aranyszobor előtt. Az Úr azonban megóvta őket a tűztől, a csoda láttán megdöbbent uralkodó pedig törvénybe foglalta, hogy „aki káromolja Sadrak, Mesak és Abednegó Istenét, azt vágják darabokra, háza meg változzék szemétdombbá! Nincs ugyanis más Isten, aki ki tudna szabadítani a szorongattatásból.”
