nlc.hu
Sztárok
Tóth Dávid és Sipos Dani közös barátnője

Kínos: Tóth Dávidnak és Sipos Daninak közös az exe

Véletlen egybeesés, vagy a TV2 stábjának humorérzéke, hogy két olyan szereplőt is beválogattak a műsorba, akiket ugyanahhoz a lányhoz fűztek gyengéd érzelmek?

Tóth Dávid és Sipos Dani is szerepelnek az Ázsia Expressz legújabb évadában, és ahogyan arra a Story rámutatott, van bennük valami közös annak ellenére is, hogy a műsorban ellenfelek: korábban mindketten Szalai Laurával jártak.

Laura 2021-ben jelentkezett A Nagy Ő-be, ahol aztán a célvonalig menetelt, és végül ő kapta az utolsó rózsát Tóth Dávidtól. Kapcsolatuk ugyan csak két hónapot ért meg, de az az időszak annál intenzívebb volt. Elmondásuk szerint nagy szerelem volt az övék, de hamar kiderült, hogy barátként sokkal jobban funkcionáltak, ráadásul Laura úgy érezte, hogy a férfi még nem áll készen arra, hogy megállapodjon.

szalai laura

Szalai Laura (Fotó: Instagram)

Mielőtt a lány jelentkezett volna a műsorba, Sipos Danival – Sipos. F. Tamás fiával – alkotott egy párt, tiniszerelem volt az övék, ami meglehetősen sokáig tartott.

Akár szándékos volt a TV2 választása, akár nem, meglehetősen vicces, hogy pont így sikerült a szereplőket összeterelni.

Még Laura is azt gondolja, van ebben némi humor.

„Amikor megláttam, hogy mindketten szerepelnek a műsorban, felnevettem. Érdekes az élet. Ez a sors fintora… Én már egyikükkel sem tartottam a kapcsolatot, és alapvetően a műsort sem nézem, de természetesen belenéztem az egyik részbe… és jókat nevettem. Hatalmas kaland, amiben most részük van. Nagyon szívesen lennék a helyükben. Tavaly úgy volt, hogy mi is megyünk Annabellával az Ázsia Expresszbe, de végül nem úgy alakult. Bármikor szívesen kipróbálnám magam ebben a műsorban” – mesélte a magazinnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top