nlc.hu
Sztárok
Kucsera Gábor és Tóth Dávid nyert az Ázsia Expresszt

Ázsia Expressz: megvan a győztes páros, övék a 10 millió forint!

Elképesztően szoros verseny után lett meg a végső győztes, akik megnyerték a 10 millió forintot is.
Kucsera Gábor és Tóth Dávid, valamint Hegyes Berci és Vágner Fanni az Ázsia Expresszben

Hat héten át tartó küzdelem után véget ért a TV2-n futó Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című műsor.

A dél-amerikai kalandba hét páros vágott bele, de a fináléban már csak két duó maradt: miután egy levél miatt kiesett a legesélyesebb páros, a végső győzelemért Kucsera Gábor és Tóth Dávid, valamint Hegyes Berci és Vágner Fanni mérkőztek meg egymással.

A döntőben több kihívást kellett teljesíteniük a párosoknak, például a fejükre helyezett szennyeskosárral kellett gyalogolniuk több száz métert, vagy tojásokat törtek össze egymás fején, hogy kirakják a következő cálállomás nevét. Az utolsó feladatban egy buszt kellett GPS-jelek alapján megtalálniuk, majd amelyik páros hamarabb ért Ördög Nórához, az nyerte a versenyt.

Végül Kucsera Gábor és Tóth Dávid párosa lett a győztes, ezzel ők nyerték a 10 millió forintot.

A célba érkezés pillanatában Kucsera Gábor a könnyeivel küzdött, utána pedig elárulta, hogy felejteni ment az Ázsia Expresszbe, ugyanis nem sokkal a felvételek kezdete előtt derült ki, hogy vége a házasságának Tápai Szabinával.

Most úgy érzi, tiszta lappal megy haza, és „letörölte a táblát”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top