nlc.hu
Sztárok
Szulák Andrea szívesen lenne gyönge

Szulák Andrea: „Nem én döntöttem úgy, hogy erős nő leszek, szívesen vagyok gyönge hölgy, ha jön a lovagom”

Nem csak erős nőnek, de túlélőnek is vallja magát.

Szulák Andrea ritkán enged bepillantást a színfalak mögé. A színésznő 2015-ben vált el kislánya édesapjától, azóta a szerelmi életéről nem sűrűn esik szó. Habár a válást követő évben azt nyilatkozta, készen áll egy kapcsolatra, majd titokzatosan elejtette, akad is valaki, aki megfelelő partner lehetne, többet nem mondott.

Szulák Andre

Fotó: Olajos Piroska

Legutóbb tavaly jelentette ki szűkszavúan, hogy rátalált a szerelem, de részleteket ezúttal sem osztotta meg a nagyvilággal. Bár magánéletének erről a szegletéről nem sokszor nyilatkozik, lányával, a 16 éves Rozinával gyakran büszkélkedik a közösségi oldalain. A Best magazinnak adott interjújában elárulta, volt idő, amikor igenis nagyon várta az őt megmentő lovagot.

„Azt mondom, hogy kétféleképpen lehet nézni az életre: rosszkedvűen és jókedvűen. Én az a típus vagyok, aki akkor is a jót keresem, ha a gödör legalján vagyok. A női játékosság, a huncutság bármin átsegít. Persze alkatom szerint drámakirálylány is vagyok, és hihetetlenül tudom magam sajnálni, de ez nem tart sokáig. Ha vannak, akik szeretnének élni azokkal az előnyökkel, amikhez a női energiáik révén juthatnak, akkor tegyék, szerintem nincs ezzel semmi baj – magyarázta a színésznő, majd hozzátette, szerinte az úgynevezett erős nők nem maguk választják ezt az életformát. – Jó sokáig vártam, hogy megmentsenek engem, és kiszabadítsanak a tornyomból, de a lovagoknak mindig máshol akadt dolga, így ki kellett alakítanom egy önálló életet. Nem én döntöttem úgy, hogy erős nő leszek, én bármikor szívesen vagyok gyönge hölgy, ha jön a lovagom. De túlélő vagyok: tele vagyok életigenléssel és kíváncsisággal, így aztán megengedem magamnak, hogy bármilyen körülmények között jól érezzem magam a bőrömben.”

Best címlap

Best magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top