Elképesztő drámai mérkőzéssel fejeződött be tegnap este a Sztárbox. Az utolsó összecsapáson Rácz Jenő és Kabát Péter szálltak ringbe. A séf az első pillanattól uralta a bunyót, amit eredetileg egy héttel korábban rendeztek volna, de a focista sérülés miatt halasztást kért.
Az első menet után Csobot Adél Róka Adrienne-t, Kabát kedvesét kérdezte, hogyan érzi magát, de szűkszavúan csak annyit tudott mondani, nagyon izgul. A második menetre a focista összeszedte magát, ám egy sorozást követően a séf padlóra küldte, ahonnan nem is kelt fel, ugyanis elájult. Pillanatok alatt néma csend ült a Sztárbox helyszínére, leginkább Adrienne zokogását lehetett hallani, aki felrohant kedveséhez és könyörgött, hogy ébredjen fel. Peti szerencsére jobban van, szerelme viszont kevésbé, amit a story.hu-nak el is mondott.
„Peti sokkal jobban van, mint én. Még mindig a tegnapi mérkőzés hatása alatt vagyok, és biztosan kell még pár nap, amíg kiheverem ezt az egészet. Nem akarom sajnáltatni magam, de senkinek nem kívánom azt, amit átéltem. Kezdjük azzal, hogy abszolút nem támogattam Petit abban, hogy elinduljon a Sztárboxon. Világéletemben féltettem a sérülésektől, az egész futballkarrierje alatt rettegtem, hogy mi fog vele történni a pályán, most pedig még inkább izgultam érte – kezdte a Story.hu-nak Adrienne, majd felidézte, mit élt állt azokban a percekben. – Igazából már a mérkőzés kezdetekor rosszul voltam. Kezem-lábam remegett, amikor először betalált neki Jenő, alig bírtam odanézni, de ő csak püfölte tovább. Csak azt láttam, hogy össze-vissza csuklik Peti feje, majd összerogyott, és mozdulatlanul feküdt. Szó szerint az életem pergett le előttem, mert azt hittem, hogy meghalt! Önkívületi állapotba kerültem és csak arra eszméltem fel, hogy Balázs (Dzsdudzsák Balázs – a szerk.) orvosért kiált, én pedig már ott fekszem Peti mellett a ringben. Imádkoztam, hogy térjen magához, keljen fel, mutasson valami életjelet, de ő eszméletlen volt. Az orvosok fogták a nyelvét, nehogy lenyelje, közben próbálták feléleszteni. Mondtam a többieknek, hogy vigyenek ki a ringből. Egyből bekísértek az öltözőbe, és engem is megvizsgáltak az orvosok, mert nagyon alacsony volt a vérnyomásom. Persze Peti sem úszta meg a helyi kivizsgálással, az adás után mentővel szállították a Fiumei úti Baleseti intézetbe, ahol különböző vizsgálatokat végeztek rajta. Kiderült, hogy agyrázkódást kapott, és a lába is megsérült az eséstől. Ugyan maradandó károsodást nem szenvedett, és még aznap éjszaka hazaengedték a kórházból, de a lábát most is nagyon fájlalja.”