A Farm VIP első adásában a piros és a sárga csapatnak cserélniük kellett egy-egy tagot. A pirosoktól Szabyest ment el, a sárgák közül pedig Kótai Misi lépett a helyére. Rékasi Károly ezt nehezen fogadta el, ami Szabyesten csattant. A fiatal énekes magára vette a történteket, sőt, gyűlöletet érzett Rékasi szemében, amikor ránézett. A színészt számon is kérte a történtek miatt, aki megpróbálta tisztázni a helyzetet.
„Nem tudtál gyűlöletet érezni, mert nem igazán néztem rád. Tudod, hogy miért nem? Mert ez nem közötted és közöttem van. Amit gyűlölök, ha éreztél gyűlöletet a szememben, az az, hogy nem hagytak meg minket az örömben” – fejtette ki Rékasi, akinek nem sikerült meggyőznie a fiatal influenszert.
„Azt éreztette velem a Karcsi, hogy minek jöttem ide. És hiába mondja a szemembe, hogy nem velem van a baj, én úgy éreztem, hogy de, velem van a baj” – mondta Szabyest, aki később is összerúgta a port a színésszel, amikor azt mondta, hogy a piros csapatban azt gondolták a sárga csapatról, hogy fegyelmezetlenek és nem elég összeszedettek.
„Ha Rómába mész, élj úgy, mint a rómaiak. Ezek után valaki idejön Rómába és belesz*rik a tányér közepébe. Ez nem szimpatikus. Ezt nagyon-nagyon nem szeretem. Ráadásul nem szeretem azt, ha eredmény nélkül nyilatkozik valaki. Cicababám, mutass föl valamit, és arra hivatkozva ossz nekem észt! Elveszítve egy küzdelmet, kioktatni engem meg a csapatomat, azt ne tedd meg. Ez a visszafogott volt. A sokkal rövidebb az lett volna, hogy ‘te takarodj ettől az asztaltól!” – mondta Rékasi, aki faképnél is hagyta az asztalnál Szabyestet.