Jennifer Aniston szerint a halála napján úgy tűnt, hogy Matthew Perryvel minden rendben. Erről a színésznő a Varietynek adott interjúban beszélt.
Aniston a lapnak azt mondta, reméli, hogy Perryre úgy emlékeznek, „ahogyan ő mondta, hogy szeretné, ha emlékeznének rá” – egy olyan emberként, aki jól élt és segített másoknak.
„Boldog volt. Egészséges. Leszokott a dohányzásról. Kezdett formába jönni. Boldog volt – ez minden, amit tudok – mondta könnyek között. – Üzeneteket küldtünk egymásnak aznap reggel, vicces Matty. Nem voltak fájdalmai. Nem küzdött. Boldog volt.”
Jennifer Aniston ezután úgy folytatta, hogy szeretné, hogy az emberek tudnák, Perry egészséges volt, egyre egészségesebb. „Nagyon bizonyítani akart. Nagyon keményen dolgozott. Tényleg nehéz dolga volt. Nagyon hiányzik nekem. Mindannyiunknak. Nagyon megnevettetett minket.”
Matthew Perry október 28-án, 54 éves korában halt meg Los Angeles-i otthonában, miután látszólag megfulladt. Rendőrségi források szerint nem találtak drogot a helyszínen, és nem voltak idegenkezűségre utaló jelek.
(Kiemelt kép: Image Press Agency / NurPhoto via AFP)