nlc.hu
Sztárok
25 éve volt Judy autóbalesete

25 éve történt Judyval a szörnyű autóbaleset – fotókkal emlékezett meg róla az énekesnő

Egy pillanat döntötte el az énekesnő sorsát.

Judy és zenekara, a Groovehouse 25 éve szenvedett súlyos autóbalesetet. Az énekesnő kollégáival, Zsoltival és Mikivel egy rádióinterjúra tartott Szolnokra, amikor autójukkal belerohantak egy teherautóba. 

Judy

Fotó: Trenka Attila

 Judy több csontja eltört, a tüdejét átszúrta az egyik bordája és az arca is szétroncsolódott. Az a pillanat megváltoztatta az életét, kívül-belül. Az eltelt évek alatt 38 alkalommal feküdt kés alá és a mai napig elgondolkodik azon, mi lenne, ha az a pillanat soha nem történik meg. Nem olyan régen a mesterséges intelligencia képalkotó programjának segítségével láthatta Judy, milyen lenne az arca, ha nem kellett volna annyi műtéten átesnie. „A mostani arcom teljesen beépült a lényembe, és ha azt mondanák, visszakaphatom, nem is tudom, hogy szeretném-e. Most már a régi lenne nagyon idegen. 24 évesen ért a baleset, azaz mára egy évvel többet éltem az új arcommal, mint a régivel. És most már nem is álmodom a régivel, teljesen idegen számomra” mondta a fotókat látva Judy. 

Tegnap viszont eljött a tragédia 25. évfordulója, amire egy hosszú poszttal és rengeteg fotóval emlékezett meg. 

„Hogy telik az idő… Akkor ott, azokban a napokban nem láttam, hogy mi lesz velem 25 év múlva… Ahogy azt sem, hogy mi lesz fél év múlva. Igazság szerint semmit sem láttam, csak egy nagy homály volt előttem. Semmi terv, csak gondolatok. Próbáltam a fájdalmas pillanatokban megtalálni azokat a pozitív gondolatokat amik egyszer csak előre visznek… Kerestem a kiutat, a kapaszkodókat. Rájöttem, a kapaszkodó és a kiút ÉN MAGAM VAGYOK! A jövő előttem, a tegnap már mögöttem… Eldöntöttem akkor, ott, és abban a helyzetben, hogy MINDIG képes leszek küzdeni magamért! Ugyan számtalan gondolat megfordul ilyenkor az ember fejében, ahogy akkor nekem is… de feladni sokkal NEHEZEBB lett volna. MÉRLEGELTEM… és mindig volt annyi erő bennem, hogy megállíthatatlanná váljak… Tudom, sokan már unják ezt a történetet, de higgyétek el, győzelmet aratni a lehetetlenből nagy büszkeség, még 25 év távlatából is! Hiszen mindennap van olyan, akinek PONT RÁM VAN SZÜKSÉGE! Aki kéri, hogy nyújtsam a kezem, és akik az én történetemből merítenek erőt.
Nem kívánom, hogy éld át, és hogy tapasztald meg, milyen az igazi küzdelem, de tudd, hogy én ettől lettem igazán erős! Kell mindenkinek egy ébresztő, hogy értékeljük az életünket, és hogy merjünk igazán élni! Mert az élet is egy pillanat… Ahogy nekem is egy pillanat döntötte el a sorsom! Nem bánok semmit, és már vissza sem csinálnám, hiszen elképesztő erőt adott és büszkeséget, hogy most itt tartok, és ÉLEK” – olvasható Judy szívfacsaró bejegyzésében, melyhez több fotót is csatolt, köztük a baleset pillanatairól is. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top