nlc.hu
Sztárok
Csányi Sándor születésnap

Emlékszel? Így nézett ki 20 éve a Kontrollban Csányi Sándor

A Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész ma lett 48 éves.

Az 1975. december 19-én, Budapesten született Csányi Sándor elmondása szerint már gyermekkora óta színésznek készült. Bár épületgépészeti középiskolába jelentkezett és ott is érettségizett, később jelentkezett a legendás kaposvári Csiky Gergely Színházba, ahol segédszínészként alkalmazták. Negyedszerre vették fel a Színművészeti Főiskolára, és bekerülhetett Marton László osztályába. A diploma megszerzését követően a Krétakör színház tagja lett, majd játszott a Radnótiban, később pedig a Tháliában. Láthattuk a Csak szex és más semmi című filmben, az Állítsátok meg Terézanyut! című alkotásban, a Szabadság, szerelemben, illetve a 2003-as Kontrollban.

Csányi Sándor

Csányi Sándor (Fotó: Rozmanitz Gábor)

Első felesége Pokorny Lia volt, jelenleg Tenki Rékával él együtt, két gyermek édesapja. De ha már Kontroll… 

Íme pár fotó a színészről az elmúlt évekből

Csányi Sándor
Megnézem
Összes kép (5)

„Először is, egészséges ember nem megy színésznek. A színészet egyik legfontosabb része a visszaigazolás. A szeretethiány olyan, mint az éhség: ha az ember gyerekkorában éhezett, akkor egész életében éhezni fog. (…) Vannak bizonyosfajta emberek, akik extra éhesek, ezekből lesznek az igazi művészek. Ez azonban csillapítható, ha a közönség szereti” mondta korábban egy műsorban Csányi Sándor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top