nlc.hu
Sztárok
Kárpáti Rebeka szerelmi élete

Velük volt együtt Kárpáti Rebeka mielőtt rátalált a 17 évvel idősebb, milliárdos szerelmére

Most úgy néz ki, végre révbe ért az egykori szépségkirálynő.

Kárpáti Rebeka szerelmi élete azóta a nyilvánosság előtt zajlik, amióta 2012-ben Soltvadkert szépének választották, majd a következő évben elnyerte a Miss Universe Hungary címet. 

Kárpáti Rebeka

Fotó: Schumy Csaba

Az akkor 18 éves szépségkirálynő a Csillag születik című műsorból ismert Kazarján Deniel-lel alkotott egy párt ebben az időszakban. A tiniszerelemnek indult kapcsolat nem tartott örökké, Rebeka pedig nem sokáig siratta volt kedvesét. 2017-ben boldogan újságolta, összejött a Debreceni VSC focicsapatának játékosával, Völgyi Danival. A focista már a következő évben a mallorcai tengerparton megkérte a modell kezét. Kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes, a két év alatt egyszer beiktattak egy szünetet, ahonnan újra egymásra találtak, de 2019-ben végleg szakítottak.

Köztünk már házasságról is szó volt, aztán erre az egészre jött egy komoly magánéleti probléma, ami még nehezebbé tette a 2019-es évem

 – mondta megtörten a szakításról a focista. 

Az akkor 25 éves Rebekát bár megviselte a szakítás és úgy érezte, jó ideig nem szeretne kapcsolatban lenni, a sors másként döntött. Nem sokkal később beleszeretett a fodrászába, Frohner Ferencben, majd két hónappal később már össze is költöztek. A szerelmesek másfél évig voltak együtt, mely idő alatt a Nyerő Párosban is szerepeltek, az akkoriban színészi szárnyait bontogató modell pedig örömmel mesélte, hogy szeretnék megteremteni az anyagi biztonságot, hogy hamarosan családot alapíthassanak. Végül nem lett családalapítás, csak egy közösen bejelentett szakítás

,,Nem volt tányérdobálás, harmadik fél, semmi ilyesmi. Egyszerűen csak elmentünk egymás mellett. Két vállalkozás, nagyon nehéz helyzeteken vagyunk túl. Kitartottunk egymás mellett, de most valahogy elfáradtunk ebben. A köztünk lévő szeretet és tisztelet megmarad a jövőben is, csak egy másik szintre lépett” – mondta Rebeka a Fókusznak

Ezt követően az egykori szépségkirálynő úgy döntött, kicsit visszavonul a nyilvánosság elől és nem teregeti ki többé a magánéletét. Valóban így is tett és nagyon sokáig csupán pletykákból tudhatták az emberek, hogy ismét rátalált a szerelem. 2022-ben egy fotóval tudatta a közösségi-oldalán, igazak a pletykák, ám úgy döntött, új párja kilétét megtartja magának. Egy évvel ezelőtt azonban az nlc-nek mesélt féltve őrzött kapcsolatáról. 

Velünk nincsen semmi újdonság, azóta is együtt vagyunk, boldogok vagyunk. Sokat utazgatunk, sok időt töltünk a természetben. Kiegyensúlyozottak vagyunk, összeköltöztünk és hosszútávra tervezünk. Többször beszéltem róla, hogy már nagyon vágyom családra. Nagyon szeretnék egy kisbabát, de semmit nem szeretnék siettetni, majd, amikor jönnie kell.

Ez a kapcsolat pedig azóta is kitart. Sőt, pár hónappal később az is kiderült, Rebeka új szerelme a nála 17 évvel idősebb sikeres erdélyi üzletember, Lénárd András, aki többek között a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa. Karácsony után felröppent a pletyka, hogy lehet, már az eljegyzésen is túl vannak, ugyanis a Játékszínben rendszeresen szereplő Rebeka ujján hatalmas gyűrű csillogott egy videójában. A hírt nem erősítették vagy cáfolták meg a szerelmesek, így vannak, akik már tényként kezelik, hogy Kárpáti Rebeka 28 évesen ismét menyasszony. 

Kárpáti Rebeka és Kazarján Deniel 2015
Megnézem
Összes kép (10)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top