Törőcsik Mari az utolsó éveit a velemi házában töltötte, 3 évvel a halála után azonban már csak pár elhervadt virágszál őrzi az emlékét a kapualjban. Mint a Bors írja, szellemház lett mára a legendás színésznő velemi otthonából, a helyiek azonban még reménykednek abban, hogy idővel még kinyitja kapuit a Vas vármegyei zsákfalu főutcáján található ház.
A Nemzet Színészének a háza 2021 áprilisa óta üresen áll. A szomszédok szerint Törőcsik Mari lánya, Teréz egyszer járt ott, ám azóta sem látták. Állítólag szeretne túladni az ingatlanon, bőven áron alul árulja.
A szomszédok biztosak abban, hogy Teréz nem szeretne a házba költözni, ahogy az is valószínű, hogy az önkormányzat sem tudja megvalósítani a vágyát, hogy emlékházzá alakítsák át, hiszen ahhoz meg kellene vásárolniuk az épületet.
A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő egyébként még életében döntött arról, hogy a lánya örökölje a velemi házát. Még a halála előtt szeretett volna gondoskodni arról, hogy gyermekei között ne alakuljon ki vita a hagyatékról. Fia gyógykezelésére milliókat költött, lányának pedig szeretett velemi házát szánta. A Velem közepén álló családi ház közel tíz éve van a művésznő lánya nevén. „A szomszédasszony, aki egyébként Törőcsik Mari egyik legjobb barátja volt, hetente átmegy kiszellőztetni. (…) A ház pedig így, hogy senki nem gondozza, senki nem él benne, szépen-lassan az enyészeté lesz” – nyilatkozta még tavaly egy falubeli a több tízmillió forintot érő ingatlanról.