A Sztárboxba vágyik A Konyhafőnök-győztes Bóza Roland

F.C. | 2024. Február 09.
Megmérettetné magát a ringben Kollányi Zsuzsi expárja.

Mint arról beszámoltunk, életmentő műtétet hajtottak végre Bóza Rolandon. A séf belében ugyanis jóindulatú daganat képződött, ami – ha nem műtik meg mihamarabb – rákossá alakulhatott volna. Így nem volt más választása, kés alá feküdt. Közel egy hónappal az operáció után A 2021-es A Konyhafőnök című gasztroverseny győztese újra remekül érzi magát – írja a Blikk.

Bokszkesztyűt húzna Bóza Roland – Fotó: Sajtóklub

„Teljesen meggyógyultam, sokkal jobban érzem magam a bőrömben, mint korábban” – nyilatkozta a bulvárlapnak a séf, aki most azzal a tervvel állt elő, hogy megmérettetné magát a Sztárboxban, mivel fizikailag már strammabbnak érzi magát. Örülne, ha felkérnék a műsorban való szereplésre, mert ezzel nemcsak magának, hanem a kisfiának is bizonyíthat. Elmondása szerint kamaszként éveken át kempózott, a boksz világa azonban távol áll tőle. 

A séfet az életmentő műtéten kívül több csapás is érte az utóbbi időben, az elmúlt hónapok rengeteg szomorúságot okoztak számára: szakítottak Kollányi Zsuzsival, elveszítette imádott nagymamáját, az agárdi bisztrója pedig leégett.

Bóza amúgy korábban a következőket nyilatkozta arról, hogy véget ért a kapcsolata az énekesnővel: „Zsuzsival többhetes beszélgetés előzte meg a szakításunkat, nagyon igyekezett, én is próbálkoztam, ám be kellett látnunk, hogy most nem tudjuk folytatni a kapcsolatunkat. (…) Hiába fontos ő számomra, be kell látnom, hogy jelenleg az egészségem a legfontosabb és az, hogy láthassam a fiamat felnőni.”

Exit mobile version