nlc.hu
Sztárok
Ezért nem költöznek össze Balogh Edináék

Kiderült, ezért nem költözött még össze Balogh Edina és Szabó Simon

Belegondolva, talán ők csinálják jól.

Tavaly futótűzként terjedt a pletyka, miszerint a nyáron forgatott Farm VIP során Balogh Edina és Szabó Simon közel kerültek egymáshoz. Sokáig nem is titkolták, hogy ez valóban így lenne, hanem a híresztelések után egy héttel megerősítették, valóban összejöttek

Balogh Edina, Szabó Simon

Fotó: TV2

Mint utólag kiderült, Simon éppen nyáron vált a feleségétől, pont, amikor Edina házassága is zátonyra futott. Egyikük sem társat keresni ment a műsorba, mégis egymásra találtak. Ők nem az a tipikus celebpár, akik teleszórják a közösségi médiát szerelmes fotókkal. Sokkal visszafogottabbak, ami úgy tűnik, az egész kapcsolatukra jellemző. 

A Best magazin forrásai szerint még csak össze sem költöztek, ahogy sokan mások ilyenkor már tennék. Utánajártak, miért nem. 

Mindketten megfontoltak, és a gyerekek miatt hatszor meggondolják minden lépésüket. Szeretik egymást, de egyelőre ott tartanak, hogy igyekeznek minél több időt együtt tölteni és megismerni a másikat. Sokat randevúznak. Szeretnek moziba és színházba járni, és pár hete együtt voltak Bécsben is

 – árulta el egy bennfentes a lapnak, aki szerint a szerelem ellenére Edinának és Simonnak kell még egy kis idő, hogy egy ekkora csalódás után, amit a zátonyra futott házasság jelent számukra, teljesen átadják magukat a boldogságnak. „Hatalmas támaszai egymásnak, de még fel kell dolgozniuk a csalódásaikat, az ezzel járó változásokat, és megszokniuk az új életüket. Mindezt úgy, hogy a környezetükben senkinek se okozzanak fájdalmat. Szeretnének majd összeköltözni, de nem siettetnek semmit sem. Tervezgetnek, és szép lassan, lépésről lépésre haladnak előre.”

Best címlap

Best magazin címlapja

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top