nlc.hu
Sztárok
Horányi Juli és a gyerekvállalás

Horányi Juli a családalapításról: „Ez az, ami miatt én húzom az időt”

Reméli, hogy a férje nem un bele a várakozásba.

Horányi Juli és Dénes Viktor párosát akkor emlegették először együtt, amikor a színész-rendező és az énekenő 2017-ben együtt dolgozott a Boldogság… című színházi előadáson, és csak később derült ki: nem csak munkakapcsolat van közöttük. 2019-ben eljegyezték egymást és annyit lehetett tudni, hogy nem akarják halogatni az esküvőt. Négy évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent. Juli a napokban Palik Lászlóék vendége volt a Három Igazság című műsorban, ahol több dolog is kiderült a kapcsolatukról. Az egyik például, hogy a 39 éves énekesnő másképp vélekedik a gyermekvállalásról, mint a férje.

„Ez miattam nem történik meg, mert nekem vannak ezzel kapcsoltban félelmeim. Ezek nyilván hülyeségek, nem kellene ilyen dolgoktól félni, de felmerül, mi lesz akkor a karrieremmel, hogy fogom én ezt tovább csinálni. Mert nyilván, ha már édesanya vagyok, akkor édesanya akarok lenni, az fontos, abban ott kell lenni” – magyarázta a sztár, aki egyelőre nem látja, hogyan tudná összeegyeztetni mindezt az anyasággal, ami 0-24-es jelenlétet igényelne tőle.

„Ez az, ami miatt én húzom az időt. Mindig kérdezi a Viktor, hogy mikor, én meg mindig mondom, hogy jaj, de most még ezt megcsinálom, meg még bejött az, még ezt be akarom vállalni” – nyilatkozta Juli. Reméli, hogy párja nem un bele a várakozásba. Véleménye szerint óriási kihívás ma szóló női előadóként érvényesülni a hazai zeneiparban, ezért sok munkát kell ebbe belefektetnie.

Horányi Juli

Horányi Juli (Fotó: Trenka Attila)

Horányi Juli nevét 2014-ben, az X-Faktor ötödik évadában ismerte meg az ország. A műsorban a döntőig menetelt, ahol Tóth Andi mögött a második helyen végzett. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top