Galambos Lajos lánya, a 23 éves Galambos Boglárka néhány hónapja egy párt alkot a nála 29 évvel idősebb Csipak Péterrel – írja a Blikk. Az 53 éves üzletember korábban 7 évig Horváth Éva párja volt.
Állítólag egy közös munka során ismerkedtek meg. Befektetőként és ingatlanfejlesztőként számtalan nagyszabású városfejlesztés fűződik Budapesten Csipak Péter nevéhez, többek között a Fashion Street is, ugyanis a divatiparban is érdekelt, Galambos Bogi pedig nemrég indította el a saját ruhamárkáját.
Egy közeli ismerősük szerint az üzletembert “elvarázsolta Bogi szépsége, intelligenciája, határozottsága és céltudatossága”. “Azt mondja, sokkal érettebb a koránál, számára ő a nagybetűs nő. Nagyon boldogok együtt” – árulta el a párról.
Csipak korábban már volt nős, de elvált, és van egy 33 éves fia, Pepe, akit 5 éves korától kezdve egyedül nevelt.
Galambos Bogi amúgy egyre inkább kezd befutni a divatszakmában. Már túl van az első nagyobb és hivatalos divatbemutatóján (február 9-én volt), amire tervezőként kapott meghívást. “Eddig igazából saját szervezésű bemutatóim voltak, itt viszont rengeteg más tervező mellett mutathatom meg a ruháimat, és nagyon-nagyon várom” – mesélte még a rendezvény előtt. Munkájáról akkor a következőket mesélte: “Szeretném átadni azt az érzést, amikor éjszakánként festek vagy alkotok vagy tervezek, vagy akár napokon keresztül elzárkózom a világtól és teljesen másik világot álmodok meg, ami tele van pozitív energiával”. Elmondása szerint a divat és a festészet kombinációját ő maga fejlesztette ki: “Tanultam a festést és a tervezést, de a kettő ötvözetét úgy érzem, elég sajátos módon szeretném kifejezni”. Mindemellett Metzker Vikivel – a közös kollekciójuk után – közösen nyitott boltot, illetve immár sztárok is felkérik, hogy fellépőruhákat tervezzen nekik Bogi, többek között DR BRS-nek, valamint Brunónak és Spaccnak is készített már.