Kulcsár Edina és férje, Varga Márk (G.w.M) pár hete ünnepelték szerelmük második évfordulóját, és máris úton van a második gyermekük. Bár az üzletasszony és a rapper kapcsolatát az első pillanattól rengeteg támadás érte, végig kitartottak egymás mellett. Habár a második gyermek hírére még mindig voltak olyanok, akik belekötöttek a szerelmesekbe, mégis úgy érzik, kapcsolatuk erősebb, mint valaha és rendkívül boldogok együtt.
“Eddig is kerek volt minden Amarával és a 4 gyerkőcünkkel, de a kisfiunkkal megkoronázzuk a boldogságunkat. Természetesen akkor is 10 centivel a föld felett járnánk, ha újabb kislányunk érkezne, de így, hogy egy közös kisfiunk is lesz, idillibb tényleg nem lehetne már.” – nyilatkozta korábban az énekesnő, aki azt sem tagadta, hogy bár ő ezen a ponton szíve szerint megállna, könnyen elfordulhat, hogy Márk vágyai alapján nem állnak meg két közös gyerkőcnél.
Márk mindig azt mondja, annyira szeret, hogy 20 gyereket akar tőlem, szóval 100 százalékra semmit sem mondok. De az az igazság, hogy úgy érzem, egy közös kislánnyal és kisfiúval most nagyon kerek minden. (…) Bár ’soha ne mondd, hogy soha’
– fejtette ki az üzletasszony.
Sokat elmélkedik gyermekeiről
Kétségtelen, hogy a pici érkezésével Edina és Márk igazi nagy családdá válnak, hiszen a rappernek és Edinának is van már két-két gyerkőce az előző kapcsolataikból. G.w.M és Nagy Melanie közös kislánya most kezdte az iskolát, kisfiuk pedig az óvodát. Edinának szintén egy lánya és egy fia van Szabó András (Csuti)-tól, Medox 2018-ban, Nina pedig 2020-ban látta meg a napvilágot.
Úgy tűnik, a sok változás és örömhír hatására Edinát nagyon foglalkoztatja a jövő kérdése is, ugyanis Instagram-oldalán éppen e témában elmélkedett követőinek.
Annyit agyalok a gyerekeimen… Mi járhat éppen a fejükben? Mi van a kis lelkükben? Mivel tudnám őket segíteni? Nagyon ismerni kell őket, hogy egy szülő megfelelően tudja terelgetni a gyermekét és ez hatalmas felelősség. Sokszor talán túlságosan is sokat agyalok rajtuk.
– árulta el közösségi oldalán az üzletasszon.
„Medox jelenleg azt mondja, hogy építész lesz és tudom, hogy meg is van hozzá a kellő esze, de Nina már sokkal nehezebb lesz. Jelenleg azt mondanám, hogy modell vagy színésznő lesz, de nyilván nagyon örülnék ha valami másban is gondolkozna. Egy biztos, hogy kellően törtető és talpraesett ahhoz, hogy elérje majd amit szeretne” – folytatta tovább elmélkedését az édesanya, aki minden kétséget kizárólag nagyon büszke lehet előző házasságából született gyermekeire is! A cuki fotó ide kattintva tekintető meg.