Egy, a brit királyi családhoz közelálló forrás azt állítja, hogy Katalin hercegné maga fogalmazta meg annak a bejelentésnek a szövegét, amivel tudatta a világgal, hogy rákbetegség miatt megelőző kemoterápiát kap.
„A bejelentés mögött nem annyira az elmúlt hetek drámája állt, aminek persze a hatása bántó volt. Katalin maga miatt vállalkozott a bejelentésre, mert tisztában van vele, hogy közéleti személyiségként nagyobb felelősséggel bír”
– nyilatkozta az illető, aki hozzátette, hogy a hercegné így tudta megszólítani azokat, akik nem hívei a pletykáknak és az összeesküvéselméleteknek.
A walesi hercegné pénteken este egy érzelmes videóüzenetben közölte, min megy keresztül. Mint elárulta, hatalmas sokkhatásként érte a hír, és egészen eddig mindent megtettek férjével, hogy a hírt titokban tartsák.
„Jól vagyok és minden nap egyre erősebb vagyok azáltal, hogy azokra a dolgokra összpontosítok, amelyek segítenek a gyógyulásban. Az, hogy Vilmos mellettem áll rendkívül sokat jelent nekem és nagy megnyugvást ad. Csak úgy, mint ahogyan a szeretet és a támogatás is, amelyet tőletek kapok. Ez nagyon sokat jelent mindkettőnknek”
– fogalmazott Katalin, aki azt viszont nem osztotta meg, pontosan milyen daganatos betegséget diagnosztizáltak nála.
A videó közététele után sokan biztosították támogatásukról a hercegnét, még Harry herceg és felesége, Meghan is üzent neki. Természetesen ők is mielőbbi egészséget kívánnak neki, és remélik, hogy Katalin a családjával háborítatlanul koncentrálhat a gyógyulásra.
(via RTL.hu)