„A Helén keresztnév a 60-as években volt divatos, manapság nem ismerek egyetlen Helént sem, így mind zeneileg, mind a dalszövegben reflektálunk a műfajra, amit képviselünk az új dalunkban. A nehéz elköteleződés korosztálytól függetlenül, kicsit olyan általános kortünet lett. Olyan divatos szó is kapcsolódik ehhez, mint a „ghostingolás” – mesélte Marót Viki a Nova Kultúr Zenekarral közös zenéjükről, amely formáció a 60-as évek szellemében alakult meg, kezdeti missziója volt a tánczene nagy slágereinek átörökítése a jelenkorba. Manapság már az aktuális világra való reflexió is a csapat fő küldetésévé vált, az aktív dalszerzés olyan számokat gyümölcsözött, mint a „Hinta”, a „Tizenhat érintés”, a „Trollnemvolt”, és az „Észre se’ vetted”.
Egyedülálló anyaként Viki kellő élettapasztalattal rendelkezik, azt is hozzátette az egyébként mély témát boncolgató szerzeményről, hogy:
Helén helyzetét azért érzem át maximálisan, mert ha körbenézek, azt látom, hogy a lányok áhítoznak egy bizonyos életszakaszukban azután, hogy egyszer átéljék legalább az esküvőt, mint életeseményt és kipróbálják a házasság intézményét. Aztán már nyilván nem is ez lesz a fontos, hanem egy társ megtalálása, aki felnőtt lényként tud kapcsolódni egy másik felnőtt lényhez, de ez eszméletlen nehéz feladat. Mivel én 15 évig éltem házasságban, ezért inkább a másik oldalról szemlélem Helén helyzetét, és én inkább az utóbbi időben elszaladok. Szingli barátnőimnek, kortársaimnak és nőtársaimnak és persze, kedves szingli úriember sorstársaimnak is azt üzenem, hogy ne adják alább: mindent, vagy semmit!
A talpalávalóval egy klip is debütál, amelyben Viki narrátorként meséli el három perc erejéig Helén és a hasonló cipőben járók helyzetét:
„A klipből a humort emelném ki, mert szerintem semmi nem működik igazán humor nélkül. Meg lehet fejteni a világot véresen komolyan, csak teljesen fölösleges, szerintem. Engem nem az érdekel, ami fekete vagy fehér, hanem a közöttük lévő árnyalatok” – mondta el a frontember.