nlc.hu
Sztárok
David Charvet akkor és most

Ő volt a Baywatch szépfiúja, így fest most David Charvet

Talán már nem emlékszel rá kristály tisztán, de David Hasselhoff után ő volt a sorozat másik nagy szívtiprója. Segítünk feleleveníteni az emléket.

David Charvet neve talán nem égett be annyira a köztudatba, mint a Baywatch többi szereplőjének, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lett volna kulcsfontosságú szereplője a kultsorozatnak. A francia származású modellből lett színész alakította Matt Brody vízimentőt.

Baywatch sztárok

1992-ben csatlakozott a vízimentők csapatához (Fotó: AFP)

Tulajdonképpen ő volt a férfi Pamela Anderson, hiszen egyértelműen fizimiskája és nem pedig színészi kvalitásai miatt került a sorozatba. Andersonnal a forgatás alatt egyébként egy párt alkottak, de a románc szakítással végződött, Charvet pedig a szívtipró szerepet egy újabb ügyeletes szépfiúra cserélte.

Szappanoperától a zenéig

1998-ban csatlakozott a Melrose Place csapatához, mint a körmönfont Craig Field. Többek között viszonya volt Amandával (akit Heather Locklear alakított) és Jenniferrel is (Alyssa Milano), végül azonban Sydney (Laura Leighton) mellett kötött ki, akit a lehető legtragikusabb módon írtak ki a szériából. Az esküvőjét ünnepelve ütötte el egy autó, amit nem élt túl. Craig nem tudta feldolgozni a történteket, ezért öngyilkosságot követett el.

David Charvet és Alyssa Milano

Alyssa Milanoval is összeboronálták a Melrose Place forgatókönyvírói (Fotó: Profimedia)

Miután maga mögött hagyta a Los Angeles-i fiatalok szappanoperáját, Charvet zenészi babérokra tört. Több albuma is megjelent angol és francia nyelven, de egyik sem lett átütő siker, és ezzel egyidejűleg már Hollywood sem tartott rá igényt. A kétezres években mindössze három bukásra ítélt filmmel jött ki, és ezek közül is a legutolsót 2013-ban forgatta.

2010 júniusában csatlakozott egy nonprofit szervezethezhez, amelynek célja a környezeti vészhelyzetekre való gyors reagálás. Munkáját annyira komolyan veszi, hogy tagja lett az igazgatótanácsnak is.

Ami a magánéletét illeti, 2011-ben vette feleségül Brooke Burke-t, akitől két gyermeke született. A pár hét év házasság után 2018 áprilisában döntött a szakítás mellett, hivatalosan 2020-ban váltak el. Charvet azóta nem horgonyzott le senki mellett, pedig láthatóan még 52 évesen is remek formában van.

David Charvet most

52 évesen, picit megőszülve talán még jobban is néz ki, mint fiatalabb korában (Fotó: Profimedia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top