nlc.hu
Sztárok
Gáspár Győző életmódot váltott

Gáspár Győző 20 kilót dobott le: „Úgy érzem a lelkem is megtisztult, sikerült összeszednem magam”

A showman a sikerei alapján úgy érzi, meg kell mutatnia az embereknek, hogy 50 felett is lehet változásokat elérni.

Igazi kálvária, amin Gáspár Győző az elmúlt években a súlyát illetően keresztülment. Korábban napvilágot láttak olyan hírek, hogy gyomorgyűrűt ültettek be neki, Győzi ezt ma már nem is tagadja – viszont azt is elárulta, hogy 5 éve ki kellett venni a gyűrűt, azóta pedig majdnem 120 kilóra hízott. Nemrégiben azonban megoldást talált a problémájára és sikerült 99 kilóra fogynia.

Gáspár Győző

Gáspár Győző

Volt gyomorgyűrűm, de fekélyessé tette a gyomromat az állandó szorítástól, nagy fájdalmaim voltak, újra és újra gyomortükrözésre kellett mennem. Megelégeltem és 5 éve kivetettem. Nem dicsekedtem ezzel, de visszahíztam, így valamit csak kellett tennem. Nem akartam tovább úgy kinézni mint egy zsírral töltött lufi. Próbáltam egészségesen élni, de én nem tudom kínozni magam magvakkal és napfénnyel sem lakom jól” – meséli viccesen a showman, aki csak elérte a célját, igaz, némi segítséggel.  „Idén tavasszal kaptam egy súlycsökkentőt, ami segített a fogyásban, a palesztin gyógyítók által felfedezett rostoknak és a grönlandi moszatoknak köszönhetően. Azóta alig eszem, lecsökkent az étvágyam, kipucoltam a felhalmozott zsírokat, van benne egy jó kis anyag, ami eltelíti a korábban korgó gyomromat. Mivel koplalás nélkül fogytam le, az egész nem volt egy tortúra és kínálódás, ahogyan korábban mindig” – magyarázta Gáspár Győző.

Rengeteg ruhám van, mind csillogós, de se szilveszterkor, se karácsonykor nem tudtam kiöltözni, mert elettem az agyamat. Nem gondoltam soha, hogy felmegyek 118-ra, de sikerült. Most 99 kiló vagyok, majd 20 kilót fogytam. Ha nekem sikerült, másoknak miért ne sikerülne. Szeretnék ebből egy missziót csinálni, hogy más is képes lehet erre 50 felett is

 – mondta.

Gáspár Győző

Gáspár Győző

 „Magamnak és a családomnak akarok megfelelni, és a szervezetemnek. Ez a fogyás tiszta lap is valahol az eddig igen zűrös életemben. Úgy érzem valahogy
a lelkem is megtisztult, sikerült összeszednem magam. Nem titok, hogy fontos a külsőm is. Az enyhe kifejezés, hogy hiú vagyok. Azt gondolom, hogyha nem
lennék, ki kéne találni. Viszont az biztos, hogy mindig élőben is azt adom, amit a közösségi médiában. Ha sertés voltam, annak is mutattam magam. Az nagyon nehéz időszak volt, de Bea úgy is szeretett” – emlékezett vissza Győző, aki házasságuk hullámvölgyeiről is mesélt.  

Egy sikeres ember mellé kell egy sikeres asszony, egy sikeres asszony mellé pedig kell egy jó ember. Mi veszekedünk is meg nem is, kicsapongok is meg
nem is, de mindig hazatalálok” – mondja sejtelmesen Győzike.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top