Pikáns fotót osztott meg Judy. A 49 éves, 14 év házasság után elvált énekesnő – akire már több mint egy éve újra rátalált a szerelem – egy szálloda jacuzzijában szelfizett meztelenül a párjával.
Krisztián hátulról öleli az énekesnőt, eltakarva karjával a kebleit, miközben az arcát csókolja.
Judy az intim fotót az Insta-oldalán tette közzé, a felvételre pedig csak úgy záporoznak a lájkok, többek között Rubint Rékától is.
Az énekesnő egyébként az új kedvesét, Krisztiánt fokozatosan építette be az életébe, de hamar kiderült, a lánya is elfogadja édesanyja boldogságát. Innentől pedig nem volt megállás. “Azt érzem, nagyon megtaláltuk egymást. Mindketten nagyon szeretnénk, hogy ez a kapcsolat sokáig kitartson, és egymás mellett maradjunk” – nyilatkozta márciusban Judy, aki magasabb szintre is emelné a párkapcsolatát, még a gyermekvállalás is szóba került már. “Nem vagyok rágörcsölve a témára, mert noha nem látszik, azért mégiscsak az 50. életévemben járok. Persze jó lenne, és Maja is nagyon örülne, hisz évek óta mondogatja a kis testvért. De bárhogy alakul, úgy jó, és én elfogadom. Nem ettől tesszük függővé a boldogságunkat. Örülnénk, ha a sors megajándékozna minket egy kisbabával, de ha nem adatik meg, akkor is jó minden” – vallotta be akkor.