nlc.hu
Sztárok
Dobó Kata Kadarkai Endre-féle interjú

Dobó Kata: „Benne volt a pakliban, hogy Andy nem lesz támogató velem kapcsolatban”

A színésznő Kadarkai Endre vendége volt, ahol többek között az Andy Vajnával való kapcsolatáról, illetve annak végéről is őszintén mesélt.
Dobó Kata

A Szavakon túl legutóbbi vendége volt Dobó Kata. A színésznő A miniszter félrelép ikonikus szerepével tört be a köztudatba, majd akkori élettársával, Andy Vajnával az Egyesült Államokba költözött az amerikai álom reményében.

Nyolc évig alkottak egy párt, végül a színésznő volt az, aki kimondta, itt a vége, és ezt követően hazaköltözött Magyarországra. Kata Kadarkai Endrének elárulta, hogy úgy érezte, hogy miközben odakint a színésznői karrierjét építgette volna, pincérnőnek kellett volna állnia, hiszen a szakítás után teljesen magára lett volna a tengerentúlon. Ráadásul itthon volt egy karrierje, amit már nem a nulláról kellett felépítenie.

Úgy gondoltam, miután én hoztam meg ezt a döntést, hogy ennek a kapcsolatnak legyen vége, benne volt a pakliban, hogy nem lesz támogató Andy velem kapcsolatban” – hangzott el a műsorban. Hozzátette, hogy ez végül nem állt messze a valóságtól. Évekig tartott, mire ő és Vajna ismét szóba álltak, ám később szakmai tekintetben remek kapcsolat alakult ki közöttük.

A történtek ellenére Kata a mai napig szívesen látogat Los Angelesbe, ahogyan mondta „a második otthonom”, pedig nem volt egyszerű feldolgozni számára, hogy annak idején csak egy hajszállal maradt le Diane Kruger mögött a Trója női főszerepéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top