nlc.hu
Sztárok
Harsányi Levente és 20 évvel fiatalabb menyasszonya

Harmonikus kapcsolatban él Harsányi Levente és 20 évvel fiatalabb menyasszonya

Harsányi Levente úgy érzi, révbe ért, amióta másfél évvel ezelőtt megismerte párját, Obersovszky Larát.

Harsányi Levente és a nála 20 évvel fiatalabb Obersovszky Lara, másfél évvel ezelőtt találkozott egymással. Azóta a lánykérés is megtörtént, az esküvő azonban még várat magára – írja a Blikk.

„Nem tettünk le semmiről, így a közös gyerekről sem. Másfél éve alkotunk egy párt, és vannak olyan pontok az életben, amelyeken szépen sorba megyünk végig, de nem sietünk el semmit. Ha majd megtörtént az összeköltözés, stabil háttérrel rendelkezünk, és minden klappol, akár jöhet a gyerek is. Nem vágyom másra, mint hogy boldog kapcsolatban legyek, és ez meg is van, a többi mellékes. Mindennek eljön a maga ideje, most igyekszünk minden pillanatot megélni, tökéletes a párkapcsolatunk” – mondta Harsányi Levente, aki picit vicces helyzetben kérte meg a párja kezét.

Harmonikus kapcsolatban él Harsányi Levente és 20 évvel fiatalabb menyasszonya

(Fotó: fotocentral/Fülöp Dániel)

“Egy betegség ledöntött minket a lábunkról, ami miatt nem tudtuk tartani magunkat ez eredeti programtervhez. Persze a gyűrű már nálam várta, hogy előkapjam a megfelelő pillanatban, ami aztán egy szállodai szobában jött el. Úgyhogy egy szál fürdőköpenyben letérdeltem, majd feltettem a nagy kérdést, amire Lara igennel válaszolt. Végül elértem a célomat, mert ez az eljegyzés ettől lett egyedi, amit soha nem felejtünk el” – árulta el Harsányi Levente.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top