nlc.hu
Sztárok
Tóth Gabi és Papp Máté Bence tábora

Tóth Gabiék táborában jártunk: „Senkiben nem volt előítélet, tisztelettel fordultak felém”

Az nlc ott volt Tóth Gabi és Papp Máté Bence ének- és tánctáborában - képek és beszámoló.

Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence táborát több hónapos készülődés előzte meg. Az énekesnő azt mondja, tavaly ősszel találták ki, hogy megvalósítják az egyik álmukat, utólag pedig úgy látja, még jobban sikerült, mint arra előzetesen számítottak. Elmentünk a pomázi Magyar Vár Táborba, megnéztük, hogyan tanulnak tőlük a gyerekek, milyen programokkal készültek nekik, Gabi pedig a részletekbe is beavatott minket.

„Volt egy esti beszélgetésünk, amikor a gyerekkorunkról és az ehhez kapcsolódó tábori emlékeinkről meséltünk egymásnak. Mindkettőnknek nagyon meghatározó élmények voltak ezek. Máté megemlítette, hogy korábban több tábor lebonyolításában részt vett, és ez nagyon feltöltötte őt. Már jó ideje megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék fiatalokkal időt tölteni és kapcsolódni, ez pedig egy kiváló lehetőség erre. A tánc és a zene mindkettőnk életében meghatározó pont, így találtuk ki, hogy jó lenne, ha ezt a fiatalabb generációnak is átadnánk. Nagyjából tavaly ősszel beszéltük meg, hogy megrendezzük ezt a tábort, ami hosszú hónapok gyümölcse” – kezdte az nlc-nek az énekesnő.

Fotó: Tóth Gabi

Fotó: Tóth Gabi

„Az alapvető programunk az ének- és tánctanítás”

Sok gyereket felügyelni mindig fárasztó munka, de a közös élmények felöltik az embert. Gabi is ezt gondolja.

Sokan voltunk, ráadásul több korosztályból érkeztek a gyerekek, hatalmas felelősség őket felügyelni és tanítani. Voltak tinik és sokkal kisebbek is, teljesen más igényekkel. Ettől függetlenül feltölti az embert a gyerekekkel való munka és kiszakít a hétköznapokból. Kicsit visszamehetünk így a gyerekkorunkba, nagyon jók voltak a közös programok és jó volt megélni, hogy milyen szinten kapcsolódnak egymással a fiatalok, illetve mennyit tanulnak egy hét alatt. Ez egy életre szóló élmény nekik is.

Az énekesnő a tábor programjába is beavatott minket. „Az alapvető programunk az ének-és tánctanítás. Megtanítottunk nekik két népdalt és annak a táncait az egy hét alatt, szatmári és mezőségi táncanyagot. Ezek a fix napi programok, mellette pedig millió másfajta elfoglaltságuk volt: túravezetővel kirándultak, lovasíjászatot próbáltak ki, számháborúztak, karaoke és táncház buli is volt.

Péntektől csatlakozott hozzánk egy népzenekar is, velük gyakoroltuk a dalokat, táncokat. Vasárnap, amikor jöttek a szülők, bemutatták azt, amit megtanultak az egy hét alatt egy fellépés keretein belül.  

Rengeteget tanultak, gyorsan tanultak és úgy érzem, hogy minden nap élményszámba ment nekik. Sátorban aludtak, ami sokak számára új élmény volt, volt olyan, aki először aludt a szülei nélkül, ott azért eltört a mécses, de ezeket is tudtuk kezelni. Az mindkettőnk számára fontos volt, hogy kütyümentesen szeretnénk ezt az egészet végig csinálni, így a telefonokat elvettük, nagyon ritkán kapták vissza, akkor is csak azért, hogy beszéljenek a szülőkkel. Érdekes módon, nem is hiányzott nekik, hiszen lefoglaltuk őket egész nap” – mondja Gabi.

Tapasztalataikból kiindulva fontos volt számukra, hogy többféle szakember foglalkozzon a gyerekekkel.

Volt velünk egy mentálhigiénés szakember, aki a gyerekek lelkét ápolta. Több kislánnyal is beszélgetett, rengeteg kérdésük volt és úgy látom, hogy ezt nem mindig merik feltenni, de Robi segített a lelkükön. Volt emiatt sírás is, voltak nagyon zárkózott táborozók, akik ezeknek a beszélgetéseknek köszönhetően viszonylag hamar feloldódtak.

Egy óvodapedagógus is segített nekünk, ő felelt a nagyon kicsikért. Kinga rám írt Instagramon, amikor látta a tábort, hogy szeretne önkéntesként csatlakozni. Egy mentőorvos is segítette a munkánkat, ő is teljesen önkéntes alapon.”

Adta magát a kérdés, hogy szeretnének-e újra táborozni. „Már az első napokban éreztük, hogy nem ez lesz az utolsó táborunk: jövőre mindenképp szeretnénk egyet Erdélyben is tartani. A felnőttek is érdeklődtek, így valószínűleg nekik is szervezünk majd egyet. Többen mondták, hogy azért jelentkeznének, mert szeretnének újra gyerekek lenni, így nekik is hasonló programokat találnánk ki.”

Fotó: Tóth Gabi

Fotó: Tóth Gabi

Gabiéknak az is fontos volt, hogy megnyissák az egyébként zárkózott gyerekeket, hogy kapcsolatokat teremtsenek. „A mai gyerekeknek sokkal nehezebb dolga van, mint annak idején nekünk. Ők a közösségi oldalakon beszélnek, így sokkal távolabb vannak egymástól, zárkózottabbak, nehezen nyílnak meg a személyes kommunikációban. Ennek a tábornak épp ez az egyik missziója, hogy összehozzuk a fiatalokat.

Én nagyobb mennyiségben kapom a negatív kommenteket, de ugyanazokat élik meg. Rengeteg olyan problémával szembesülnek, mint az ismert emberek. Kritizálják őket, folyamatos megfelelési kényszerben élnek, ezek miatt pedig szorongás alakul ki bennük. Ezért van náluk Robi (mentálhigiénés szakember – a szerk.), aki az egyik legnagyobb segítségünk abban, hogy megnyíljanak a gyerekek. Voltak olyan táborozók az első napon, akiket nem tudtam, hogyan fogunk tudni megnyitni, a testbeszédükből látszott, mennyire zárkózottak, kerülik a személyes kontaktot. Egy pár beszélgetés után pedig már teljesen nyitottak voltak, amit öröm volt nézni.”

„Több korosztállyal dolgoztam már együtt”

Az énekesnőnek és táncos párjának sem volt új a gyerekekkel való foglalkozás. „Máténak már van rutinja a fiatalokkal, hiszen tanított táncot iskolában, a 8-tól 18 éves korosztályt jól ismeri. Bár konkrétan így még nem foglalkoztam gyerekekkel, de az X-Faktorban, illetve a Sztárban sztárban azért volt lehetőségem több korosztályt megismerni, illetve dolgozni is velük.”

Fotó: Tóth Gabi

Fotó: Tóth Gabi

Gabi úgy érzi, senki sem tekintett rá előítéletekkel, sokan éppen miatta választották ezt a tábort.

Volt olyan, aki nem is tudta, hogy ki vagyok, mindenkinél tiszta lappal indultam. Jöttek Németországból és Ausztriából is, ők sem olvastak rólam. Senkiben nem volt előítélet, tisztelettel fordultak felém és úgy láttam, hogy tanulni szeretnének tőlem és elfogadják a tanácsaimat. Szerencsére senkin nem éreztem az előítéleteket, a gyerekek nem bántanak.

„Szuper közösség alakult ki”

Mátéval is találkoztunk természetesen, vele is beszélgettünk a tapasztalatairól. „Mindenki jól érezte magát, felnőttek és gyerekek egyaránt. Nem mondom, hogy könnyű ennyi gyereket felügyelni, de ha odafigyelsz és fókuszálsz, akkor lehet élvezni. Hamar kapcsolódtak a táborozók, kialakultak barátságok, ehhez pedig nyitott gyerekek kellettek, szerencsére mindenki így érkezett hozzánk. Szuper közösség alakult ki, ez pedig Gabinak és nekem is erőt ad, hogy jó, amit együtt alkottunk.”

Ez az első közös vállalkozás, és a táncos elmondása szerint minden simán ment a tervezés és a szervezés alatt is. „Nagyjából mindenben egyetértettünk a táborral kapcsolatban, az apró részletekig. Jól működtünk együtt, kiegészítettük egymást itt is. Kaptunk egy NÉBIH-ellenőrzést is már a második napon, de ez sem szegte a kedvünket” – szögezte le Máté, majd elmondta, hogy általánosságban mit tapasztal a mai fiatalokról, az új generációról.

„Van pozitív és negatív tapasztalásunk is. Ahhoz képest, hogy miket látunk a világban, a gyerekek hogyan szocializálódnak, vagy éppen hogyan nem, ebben a táborban mindenki nyitott volt az újdonságokra és nyitottak voltak egymásra is. Azt veszem észre általánosságban, hogy a szülők félnek felelősséget vállalni, félnek döntéseket hozni és ezáltal ez a gyerekeikre is átragad. A másik, hogy nem mutatják ki a hibáikat – pedig hibázni igenis mindenki fog az életben, jobb előbb megtanulni ezt kezelni, mint felnőttkorban. Ez egy természetes folyamat és kezd kiveszni a világból. A szülőnek fontos feladata, hogy törekedjen a jóra és ezt adja át a gyereknek, hiszen a gyereknevelés is egyfajta művészet.”

Fotó: Tóth Gabi

Fotó: Tóth Gabi

Bár Máté még nem apuka, sokat van a párja kislányával, akit ugyanúgy csodál, mint az édesanyját.

Mindenben támogatom a Gabit, ezért nyilvánvalóan Hanni mellett is ott vagyok. Ő egy csodálatos lény. Az édesanyja egy vibráló személyiség, aki magára szegezi a tekinteteket, ha belép egy helyiségbe és nem feltétlenül azért, mert jól néz ki, hanem mert olyan kisugárzása van. Hanni is örökölte ezt, már most egy igazi kis díva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top