nlc.hu
Sztárok
A magyar sztárvilág színe-java ott volt Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd álomesküvőjén

A magyar sztárvilág színe-java ott volt Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd álomesküvőjén

Megható, meglepetésekben és katarzisban is gazdag esküvőn mondta ki egymásnak a boldogító igent Dobos Evelin és párja.

Csodálatosan sikerült Dobos Evelin és párja esküvője: a hétvégén fogadtak örök hűséget egymásnak, a nagy napon pedig minden tökéletes volt. Pedig nem izgulták túl az eseményt: a helyszínre már előző napon megérkeztek, néhány órával a kezdés előtt pedig még élvezték a pihenést és napsütést. „Merthogy fantasztikus időnk volt. Ragyogóan sütött a nap, csupán egy-egy bárányfelhő volt az égen. És mivel semmi dolgunk nem akadt, a legnagyobb nyugalomban süttettük a hasunkat a medence szélén. Aztán olyan délután magasságában rám pirítottak, hogy most már illendő lenne elkezdeni készülődni” – mesélte Evelin a Story Magazinnak. 

Jól sikerült a tréfa

A felszabadult hangulatba még az is belefért, hogy egy kis humort csempésszenek bele. Evelin ugyanis férje egyik legjobb barátjával szövetkezett: a férfi menyasszonyi ruhába bújt, ő állt a színésznő helyén. A meglepetésnél csak a nevetés volt nagyobb. „Végem volt! Most képzeljék el, hogy a gyönyörű szerelmem helyett a kopasz, szakállas barátom állt ott előttem hófehér ruhában – idézte fel Dani. – Már az gyanús lehetett volna, hogy miközben vártunk a hetvenfős násznéppel, hogy megfordulhassunk, Zámbó Jimmy dala szólt. Tematikus esküvőnk volt, filmek és sorozatok, így nagyon nem illett oda. De aztán beugrott, biztos a Király című sorozat miatt. Hát nem. De dőltünk a nevetéstől, ez egy zseniális ötlet volt Evelintől. Aztán persze újból elfordultunk, és végre megláthattam őt, életem szerelmét, leendő feleségemet a vendégváró ruhájában”.

Katartikus pillanat volt

Szertartásvezető kedves barátjuk, Bősze Ádám volt, ő kérte fel a párt arra, mielőtt kikiáltották volna őket férjnek és feleségnek, hogy mondják el fogadalmaikat. „Itt is volt némi csavar. Ugyanis hetekkel ezelőtt megegyeztünk, hogy lesz fogadalomtétel. Dani vágya azt volt, hogy spontán mondjuk el egymásnak az érzéseinket és a gondolatainkat. Nekem viszont az volt a fejemben, hogy mindenképpen írjuk le előre és olvassuk fel egymásnak a fogadalmunk, mert nem bíztam a szónoki képességeimben. Végül belement Dani, de tudtam, hogy jobb szerette volna, ha a spontán verzió lenne. Az esküvő előtt egy héttel elkezdtem megírni a fogadalmam, és nem ment. Egészen az utolsó éjszakáig próbálkoztam” – meséli Evelin. Hiába küszködött, nem sikerült úgy szavakba öntenie az érzéseit, ahogyan azt szerette volna. Egy váratlan fordulattal végül újabb meglepetést okozott. Könnyek között, spontán szavakkal mondta el végül érzéseit, a násznép sikításban és tapsban tört ki, katartikus volt a pillanat. Dani pedig pontosan tudta, hogy mindezek után ő is szabadon fog beszélni. Széttépte a zsebében lapuló szöveget.

A vacsora után őrületes ünneplésbe kezdtek, jelen volt többek között Rácz Jenő, Dobrády Ákos és Császár Előd is, az újdonsült férj pedig már most kilátásba helyezte, hogy tervei szerint Evelint újra és újra megkéri és oltárhoz vezeti majd.

Fotó: Story Magazin

Fotó: Story Magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top