Andy Vajna kalandor volt. Már nem a szó abban az értelmében, hogy hegyeket mászott, vagy dzsungelekben és sivatagokban vándorolt. Ehhez ő túl kényelmes volt, és túlzottan szerette a luxust. Vajna abban az értelemben volt kalandor, hogy fél szemmel mindig kereste az ígéretes lehetőségeket, és ha látott egyet, bizony nem habozott lecsapni rá.
Vérbeli üzletember volt, de nem a konzervatív fajtából. Új utakat, új lehetőségeket keresett, és nemcsak keresett, hanem sokszor talált is. A magyar nyelv és a magyarsága szeretete mellett részben ez hozta őt haza a rendszerváltás után: a szülőhazájában is meglátta a lehetőségeket.
A független üzletember
Valójában már az első foglalkozásai megmutatták, hogy Vajna olyan ember, aki nem akar főnöknek dolgozni. Fotósként és fodrászként is dolgozott, vagyis két olyan szakmában, ahol az ember leginkább a maga főnöke, és a munkája minőségével csak a megbízója felé kell elszámolnia. Amikor aztán Hongkongban belevágott a parókabusinessbe, majd mozitulajdonos és filmforgalmazó lett, végképp eldőlt, hogy egy nagy üzleti kalandor született.
Vajna merész volt, és a merészsége gyakran kifizetődött. Felfedezte, hogy ha filmforgalmazói jogokat ad el, ugyan többet kockáztat, ha ezt a bevételből való részesedésért, és nem fix pénzért teszi, de a nagyobb kockázat segíthet neki abban, hogy nagyobb nyereséghez jusson. Amikor az ázsiai piacról a libanoni Mario Kassar társaságában elkezdett Hollywood felé nézelődni, nem egy akart lenni a sok kis hal közül, hanem mindent vagy semmit alapon a csúcsot célozta meg.
Andy Vajna és Arnold Schwarzenegger a Terminator 3 afterpartiján, Los Angeles-ben, 2003-ban (Fotó: Kevin Winter / Getty Images North America / Getty Images via AFP)
Bár a társával majd belegebedtek, hogy kifizessék Sylvester Stallone csúcsgázsiját a Rambohoz, hitelek és befektetők segítségével inkább összehozták valahogy, mert tudták, hogy A-kategóriás sztár nélkül nincs A-kategóriás siker. (ma már van, de akkoriban ez még többnyire tényleg így volt) A Ramboval a csúcsra kerültek, és utána hosszú időn keresztül ott is ragadtak. Függetlenként képesek voltak konkurálni a nagy hollywoodi stúdiókkal. A titkuk az volt, hogy a nemzetközi forgalmazási jogok előre eladásával jelentősen csökkentették a saját kockázatukat és az általuk befektetett pénzt.
Gondtalanul, rugalmasan
Vajna egyik titka a rugalmasságában rejlett. Ha a hajó süllyedni kezdett, villámgyorsan lécelt le a fedélzetről, és nem várta meg, hogy vele együtt süllyedjen el. Aztán belefogott a következő, majd az ezt követő vállalkozásba is. Az évek során olyan bonyolult céghálót épített ki maga körül különféle offshore cégekből, hogy amikor rászállt az Egyesült Államok adóhivatala, az IRS, tizennégy évig tartott felgöngyölíteni a szálakat, hogy megállapíthassák, Vajna mennyi adót nem fizetett be. Ez volt az amerikai filmipar történetének leghosszabb és legbonyolultabb adóhivatali vizsgálata.
Az offshore cégezést és a külső szemmel átláthatatlan céghálók létrehozásának szokását később is megőrizte. A halála után hosszú ideig szolgáltatott témát a sajtónak azzal, hogy pontosan milyen cégeket hagyott hátra, és ezekből ki és mit örökölhet.
Gondtalanul mozgott a legnagyobb sztárok, a leggazdagabb üzletemberek és a nagyhatalmú politikusok társaságában, és határozottan előnyt kovácsolt abból, hogy ügyesen keverni tudta ezeket a világokat.
Ő nemcsak egy volt az Amerikából hazatérő magyarok közül, hanem az egyik legsikeresebb volt közülük. És a politikusok is könnyen a bűvkörébe estek, ha nála együtt ebédelhettek/vacsorázhattak/koktélozhattak a legnagyobb hollywoodi csillagokkal.
Tony Goldwyn, Andrew Vajna és Scarlett Johansson az Amerikai rapszódia c. film Los Angeles-i premierjén (Fotó: Kevin Winter/Getty Images)
Siker és ellentmondások
Andy Vajnának sikerszaga volt. Ha valaki akár csak pár percet töltött a társaságában, megérezhette azt. Olyan magabiztossággal lépett fel bármilyen helyzetben, és olyan közvetlen volt bárkivel, hogy arra csak egy nagyon sikeres ember képes. Lehet, hogy csak színház volt, lehet, hogy tudatos manipuláció, de valószínűbb, hogy ő egyszerűen csak ilyen volt. Egy szivaros üzletember Hollywoodból, aki nem fél a kihívásoktól, és képes bárkit a világon partnerként kezelni. Nála az üzlet csak üzlet volt, nem vitt bele személyes érzelmeket. Ha kellett, tudott nagyvonalú is lenni, és mondhatott róla valaki csúnyát nyilvánosan korábban, ha úgy alakult a helyzet, megadta neki, hogy tiszta lappal induljon nála.
Robert De Niro, Andy Vajna és párja Éva, valamint a Nobu séfe Nobuyuki Matsuhisa, 2010-ben, az étterem budapesti megnyitóján (Fotó: FERENC ISZA / AFP)
A tengerentúli megítélését a zavaros adóügyei, majd az általa alapított filmes cégek (Carolco, Cinergi, C2…) bedőlései befolyásolták negatív irányba, egy idő után szinte már csak a Terminátor-franchise sokáig nála lévő jogai tartották őt tűzközelben. Idehaza pedig akkor veszített a népszerűségéből, amikor filmipari kormánybiztosként csatlakozott a nagy 2010-es hatalomátvétel után Orbán Viktorhoz és a Fideszhez. Érdekes módon nem annyira a filmipari kormánybiztosként végzett tevékenysége miatt kritizálták leginkább, sőt utólag visszatekintve az inkább sikertörténet volt. A kaszinókoncessziók elnyerése, valamint a média különféle területeinek (TV2, Rádió1, Bors és más lapok…) bekebelezése váltott ki iránta ellenszenvet.
Egy világpolgár, aki nem ismerte a szerénységet
Vajna nem tartozott a szerény emberek közé, egyértelmű, hogy luxuséletet élt, ez gyakorlatilag hozzátartozott az image-éhez. Ugyanakkor ezt olyan természetességgel tette, hogy mégsem tűnt kérkedésnek: nem volt sokadik generációs gazdag, mégis megtanult úgy viselkedni, mintha az lenne. A jó szivarok mellett a szép nők társaságát is élvezte, a sajtóban a Dobó Katával – akit először nem akart szerződtetni A miniszter félreléphez, és Kernéknek kellett őt meggyőzniük – és a Palácsik (később Vajna) Tímeával való kapcsolata nagy visszhangot kapott. Lazán emelkedett felül a bulvársajtó piszkálódásain, és csak élte tovább az életét. Olyan természetességgel repkedett Budapest, Los Angeles és Cannes (és még számos hely) között, mint amikor mi beülünk az autóba, hogy elautózzunk Érdre.
Andy Vajna és Vajna Tímea a 2015-ös Story Gálán (Fotó: Schumy Csaba)
Világpolgár volt, közben mégis amerikai, de elsősorban magyar. A felfogása, az üzletemberi szemlélete inkább Amerikából eredt, azonban az ügyes, kiskapukat kereső természete nagyon is magyaros volt. Szerette a magyar nyelvet és a magyar kultúrát, és bár vaskos akcentussal beszélte a nyelvet, állítása szerint voltak dolgok, amiket csakis az anyanyelvén tudott jól kifejezni. Imádta a magyar konyhát, odahaza is örömmel főzött/sütött magyar fogásokat, gyakran meg is vendégelt másokat.
A Vajna-örökség
Élete utolsó szakaszában számos támadás érte azért, hogy nem tett eleget azért, hogy történelmi filmek készüljenek Magyarországon. A kritizálói nagyvonalúan feledkeztek meg arról, hogy ő volt az, aki még a miniszteri biztossá való kinevezése előtt évekkel hozta tető alá a legnagyobb ’56-os filmet, a Szabadság, szerelem című mozit, valamint A szabadság vihara című dokumentumfilmet. Filmipari biztosként pedig rögtön olyan történelmi filmeket hozott tető alá, mint az Oscar-díjas a Saul fia, a nagy közönségsikert arató Kincsem, de ebbe a kategóriába sorolható az Apró mesék, a Guerilla vagy A nagy füzet is. Nem hőstörténeteket, hanem jó filmeket akart készíteni, és ebben nem ismert kompromisszumokat.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
A miniszteri biztosi tevékenysége különösen a halála után értékelődött fel. Bár bőven voltak hibái, és időnként (Pappa pia…) a saját maga által alakított rendszert is képes volt felülbírálni, most már világosan látszik, hogy egy itt-ott azért problémás, általánosságban mégis jól működő hazai filmipart épített fel. Számos nemzetközi díj fűződik ehhez a nagyjából tízéves periódushoz, amiben még nem volt szokás az alkotók ellehetetlenítése: egy jó forgatókönyv birtokában bárki kaphatott lehetőséget. Tömegével csábította hazánkba a külföldi filmeseket, és az Etyeki Korda Stúdió felhúzásával és az adókedvezmények kiharcolásával megteremtette annak a filmiparnak az alapjait, ami máig hazánkba vonzza a világ filmeseit.
Andy Vajna korántsem volt hibátlan, bőven lehet és van és miért kritizálni, de két dologban elvitathatatlan a sikere.
Ő volt az egyik utolsó magyar, aki Hollywoodban komoly tényezővé tudott válni, életben tartva az álomgyár néhány magyar alapítójának/vezetőjének örökségét, a hazájában, Magyarországon pedig megmutatta, hogy fel lehet építeni egy jól működő hazai filmipart, ahol a külföldi bérmunkának és a hazai filmművészetnek is fontos szerepe van.
Kár, hogy az utódai ebből csak a bérmunkás örökségét tartották tiszteletben.
