nlc.hu
Sztárok
Nagy Melanie új munkája

Fordulóponthoz érkezett G.w.M exének az élete

Fontos döntést hozott Nagy Melanie.

Új szakasz kezdődött G.w.M exének az életében. Mint ismert, Nagy Melanie a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtudományi karán. A gyermekvállalás miatt nem volt lehetősége folytatni a tanulmányait, most azonban úgy döntött, hogy mivel a gyerekei már elég nagyok, visszamegy az egyetemre.

“Az életem egyik fontos szakaszát zártam le, ugyanis már nem dolgozom sminkesként. Egy irodában kaptam munkát, szeptemberben pedig folytatom a tanulmányaimat az egyetemen. Nagyon szerettem volna annak idején is megcsinálni a mesterképzést. (…) Most megkaptam ezt a lehetőséget az élettől” árulta el a Ripostnak a kétgyermekes édesanya, aki fejlesztéspolitikai programmenedzsment szakon folytatja a tanulmányait.

A napokban amúgy Nagy Melanie arról is beszélt, hogy egyedülálló édesanyaként nem engedheti meg teljesen magának azokat a dolgokat, amelyeket korábban férje, G.w.M mellett még igen. “Egy olyan óvodába írattam be a gyerekeimet, ahol mindenféle nemzetiségű gyerekkel találkoznak és érintkeznek, bár anyagi okokból már nem tudom megengedni magunknak, hogy továbbra is ebben az intézményben tanuljanak, de ez egy másik kérdés”  – utalt a jelenlegi pénzügyi helyzetére.

Kiemelt fotó forrása: Palikék világa / YouTube

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top