A Palikék Világa Három Igazság című műsorban osztott meg néhány részletet magánéletéből Kerekes József. Elárulta például, hogy miken csúszott el az első házassága, milyen a kapcsolata gyermekeivel és milyen apának tartja magát.
A színész elárulta, hogy más a viszonya idősebb gyerekeivel, mint a második házasságából született kisebbekkel.
„Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rájuk, hogy ne beszélgetnék velük. De én nem merek tolakodni vagy olyan kérdéseket bedobni” – kezdte a színész – „Nem mondom, hogy minden nap telefonálunk, hagyom, hogy ők hívjanak. Amikor eltelik egy hét akkor azt mondom, hogy cseszd meg, már felhívlak. De olyankor sincs szemrehányás, nincs gond, folytatódik minden” – tette hozzá.
Házasságairól is mesélt
„A második ugyanolyan küzdelmes, mint az első volt. Annyira, hogy sokszor, utólag már megértem az elsőt, hogy miért hagyott ott, mert nem én voltam a hunyó, hanem ő döntött másképp.” – mondta.
„Nem vagyok egy könnyű természet. A hisztérikát nem látjátok”– vallotta meg, majd azt is elárulta, min tud kiborulni:
Bármin, a legegyszerűbb dolgokon. Fejhangon visítozom! A kollégák is néha kihoznak a sodromból, akkor még forgatáson vagy színházi próbán is tudok…
– majd azt is hozzátette:
Körülményes vagyok, lassú vagyok… Nem vagyok ez a macsó típus, nem vagyok egy férfi férfi, inkább női férfinek gondolom magam. A gyerekekkel például egy tyúkapó vagyok.