nlc.hu
Sztárok
Vitray Tamás megmutatta a 36 évvel fiatalabb feleségét

Vitray Tamás a Nők Lapja címlapján mutatta meg 36 évvel fiatalabb feleségét

Vitray Tamás a válása után nem hitte, hogy újból rátalál majd a szerelem, azonban nem sokkal később megismerkedett a 36 évvel fiatalabb feleségével. A páros ezúttal a Nők Lapjának mesélt a kortalan szerelemről.

Idén februárban derült ki, hogy a Kossuth-díjas magyar újságíró, azaz Vitray Tamás 91 évesen negyedik alkalommal is megnősült. A legendás tévés és felesége, Éva 2019-ben találkoztak először, majd egy közös munka összehozta őket. Vitray Tamás ekkor azt mondta, miszerint a válása után azt mondogatta, hogy egyedül fogja leélni az életét. Ezt komolyan is gondolta, éppen ezért nem hitte, hogy ennyi idősen újra lehet kezdeni.

Vitray Tamás

Vitray Tamás (Fotó: Schumy Csaba)

Az író 36 évvel fiatalabb feleségével ezúttal a Nők Lapja címlapján szerepelt, ahol többek között arról is mesélt, hogy milyen párt találni 60 év felett. 

„Ami a korábbi életemet illeti, a két gyerekem két apától született. A második férjem hirtelen meghalt, és én ott maradtam két gyerekkel. Nagyon nehéz volt, összeomlottam, olyannyira, hogy az énekléssel is fel kellett hagynom. Aztán volt egy hosszabb kapcsolatom, aminek már régen vége volt, amikor Tamás és köztem komolyra fordultak a dolgok. Természetesen, mint mindig, először a gyerekeimet avattam be. Ezúttal is megkérdeztem tőlük, mit szólnak az érzéseimhez Tamást illetően. Azt mondták, a legfontosabb nekik, hogy boldog legyek. Amikor az embernek meghal a férje és ott marad két gyerekkel, és áll a lábán, azt mondják rá, micsoda erős nő. De én már nem akartam erős nő lenni, csak szerelmes, boldog és jó feleség. Hogy az lehessek, amire igazán teremtettek, ízig-vérig nő. A férjem számomra a tökéletes férfi, szerelmes vagyok” – nyilatkozta korábban Vitray Tamás felesége a Story magazinnak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top