nlc.hu
Sztárok
Galambos Boglárka a szülei válásáról

Lagzi Lajcsi lánya állítja, nem az áramlopási ügy miatt mentek szét a szülei

Huszonöt év után váltak el.
Galambos Bogi

Galambos Boglárka volt a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor legutóbbi vendége. A beszélgetés során szóba került a fiatal divattervező szüleinek a válása. Bogi szerint nem az apja áramlopási ügye miatt ment tönkre a szülei tartalmas és szép házassága, egészen más okai voltak, de ezekről nem kívánt beszélni. Azt viszont elárulta, hogy a szülei azóta is jó kapcsolatban vannak – írja a Blikk.

Lagzi Lajcsi lánya arról is beszélt az interjúban, hogy a válás ellenére is megmaradt a családi egység, például a trombitaművész, a volt neje és a gyermekeik azóta is együtt ünnepelnek. A szülei között mindig jó kapcsolat volt, Bogi szerint emiatt esélytelen náluk egy másik szerelem, pedig ő nem bánná, el tudná fogadni.

“Normális felnőttek ehhez úgy állnak, hogy ha ő boldog egy másik emberrel, akkor én támogatom ebben, de egyikőjük esetében sem látok erre esélyt, nincs az életükben komoly kapcsolat. Jönnek-mennek emberek, de egy ilyen házasságot, mint az övék volt, semmi nem tud überelni” – jelentette ki Galambos Boglárka, aki nemrég szakított a 29 évvel idősebb, milliárdos párjával.

Kiemelt fotó forrása: Beköltözve Hajdú Péterhez / YouTube – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top