
Korda György és Balázs Klári 45 éve él együtt boldogan. A legendás énekes elárulta a Metropolnak, mi a titka egy ilyen hosszú házasságnak, sőt arról is beszélt, szerinte hol tartana most a karrierje, ha nem jön a nagy szerelem.
„27 éves volt, amikor beleszerettem, most pedig 72, de nekem ugyanolyan szép és kedves, mint azelőtt. (…) Ha őt nem ismerem meg, lehet, hogy már réges-régen csak kártyáznék. Az énekesi karrierembe ő egy olyan fajta változást hozott mind tartalmilag, mind pedig külsőleg, amit egyedül nem tudtam volna elérni. (…) Számomra ő a Jóistennek egy olyan adománya, amit nem is tudom, hogyan köszönjek meg nap mint nap” – vallotta be.
A 86 éves énekes szerint olyan mélyen összekapcsolódott az életük, hogy már szavak nélkül is megértik egymást, ami nem is csoda, hiszen a nap minden pillanatát együtt töltik évtizedek óta. „45 éve nemcsak a privát életben, hanem a színpadon is együtt vagyunk, a nap minden percében. Persze ennek lehetett volna olyan változata is, hogy megutáljuk egymást, de nálunk a fordítottja történt” – jegyezte meg.
Korda György azt is elárulta a lapnak, hogy szerinte mi a hosszú házasságuk titka: úgy véli, abban rejlik, hogy egyforma az ízlésük az élet minden területén, legyen szó zenéről, gasztronómiáról, utazásról, sportról. „Ezek hihetetlenül lényeges dolgok, mert ha egy pár két tagja mindenben mást szeret, azok nem hiszem, hogy együtt tudnak maradni, szóval ezek az apróságok is nagyon sokat számítanak a szerelmen kívül” – magyarázta.
Kiemelt fotó: Fotócentrál / Schumy Csaba