Több mint negyed évszázada éled az életedet a nyilvánosság előtt. Feltűnt, hogy nem nagyon volt olyan időszakod, amikor a csapból is te folytál, viszont olyan sem, amikor alig lehetett hallani rólad. Sosem voltál túl sok, de túl kevés sem. Ez tudatos karrierdöntés részedről vagy csak így alakult?
Régebben is így volt, de mióta megismertem a férjemet ez hatványozottan igaz: szeretek az arany középúton maradni. Tehát ez tudatos a részemről, ugyanakkor az ösztöneim is ebbe az irányba visznek. Semmiben sem szeretem a végleteket, igyekszem kerülni őket. Olyan vagyok, mint egy mérleg: ugyan néha kilengek, de utána mindig visszaállok középre. Egy-egy leterhelőbb időszak után ezért szoktam sokszor nemeket is mondani az ajánlatokra.
Kell idő a családomra és persze magamra is, szeretném kihasználni az időt, amit a gyerekeimmel tölthetek, mielőtt még kirepülnek otthonról. A fiam 18, a lányom 14 éves, és imádok megélni minden velük töltött percet. Szeretek a jelenre fókuszálni és megélni azt, de ehhez tudatosság kell. Rengeteg munkám fekszik benne, sok gyakorlás kell ahhoz, hogy az ember igazán jelen tudjon lenni az életében, és ne a múlton rágódjon vagy épp a jövőn feszengjen.
Gubás Gabi (Fotó: Pitrolffy Zoltán)
Volt olyan pillanata a karrierednek, amikor azt érezted, hogy túl sok? Netán volt benned valaha létszorongás amiatt, mert túl kevés lett a munkád?
Inkább egy olyan pillanatra emlékszem, ami után azt éreztem, hogy mindenképp változtatnom kell. Válságba került az életem, úgy éreztem, hogy az alapjai repedeznek meg az építménynek, amit odáig építettem, emiatt az egészet a nulláról kellett újraépítenem. Balesetet szenvedtem a színpadon, és ez jelentette a fordulópontot. Ami a baleset előtt történt a magánéletemben, azt viccesen egy időszámításunk előtti időszakként, és ami azóta, azt pedig az időszámításunk utáni szakaszként tartom számon.
A karrieremben pedig Anatolij Vasziljev rendező jelentette a fordulópontot. Amit vele és Törőcsik Marival alkottunk a színpadon a Naphosszat a fákon című darabban, egy ragyogó gyöngyszemmé nemesedett a szívemben. Két-három hónapos, rendkívül elmélyült próbafolyamat volt, rengeteget tanultam belőle. Mari gyakorlatilag a klinikai halálból tért vissza. Barátja, Vasziljev tudta, hogy így hozhatja vissza őt igazán az életbe. Végre nem a betegséggel küzdött, hanem a szerepével, és abban a helyzetben ez volt számára a legjobb terápia.
Egy teljesen más tudatállapot, amikor egy színész a szerepével foglalkozik, és ennek tényleg tud terápiás hatása lenni. Ilyenkor az egónkat teljesen a háttérbe szorítjuk, és csak a szerep és a darab marad. Néha még a fájdalmat sem érzed, ha ebbe a tudatállapotba kerülsz.
Fotó: Fekete Dániel/Múzeumok Éjszakája
Velem is ez történt a balesetemnél. Csúnyán ráestem a hátamra: a kollégáim döbbenten néztek, és nem tudták eldönteni, hogy most folytatom az előadást, vagy le kell ereszteni a függönyt. Én folytattam, mert ott és akkor vitt magával az adrenalin.
Amikor vége lett az előadásnak, már négykézláb mentem le a színpadról.
Marit is vitte előre az adrenalin és a színészi lendület, és ezt Vasziljev is látta. Kivirágzott a szereptől, és a premieren már fel tudta emelni a kezét, amit előtte még megmozdítani is alig tudott.
Olyan áhítattal beszélsz Törőcsik Mariról, hogy felmerül a kérdés: te is addig akarsz a színpadon állni, amíg fizikailag még képes vagy rá?
Ezt azért nem merném kijelenteni, de az biztos, hogy ameddig jól esik, addig csinálom. Inkább azért meséltem el neked ezt az élményt, mert szakmai fordulópontként éltem meg, egyfajta korszakváltásként, mert egyszer csak ott és akkor összeállt bennem valami. Az ott tanultak arra sarkalltak, hogy még jobban játsszam ezt a játékot, amit úgy hívunk: élet. Ezt nem tanítják sehol, mindenre saját magad kell rájönnöd.
Ha jól játszol, néha nyersz, nyerés alatt pedig azt értem, hogy egyre boldogabb leszel, és egyre inkább tudsz örülni azoknak a dolgoknak, amik felett korábban átsiklottál. Rájöttem, hogy nem arról kell szólnia az életemnek, hogy úton-útfélen felismerjenek, egyszerűen csak teszem a dolgomat, és abba beleteszem szívem-lelkem.
Fotó: Fekete Dániel/Múzeumok Éjszakája
Javíts ki, ha tévedek, de számomra elégedett embernek tűnsz. Mit gondolsz, a pályakezdő, fiatal Gubás Gabi elégedett lenne, ha látná, mire vitted a munkádban és az életedben?
Anyum mesélte mindig, hogy amikor ötévesen kérdezték tőlem, mi szeretnék lenni, először azt mondtam, hogy pénztáros, aztán azt, hogy tanárnő, harmadiknak pedig már azt, hogy színésznő, mert akkor igazából bármi lehetek. Szerettem volna az életet minél több aspektusból megélni, és ezek alapján visszatérni önmagamhoz és önismeretet gyakorolni minden egyes szerep által. Minden új szereppel tágítom a határaimat. Emellett pedig számomra ez egy terápia.
Biztos vagyok abban, hogy beteg ember lennék, ha nem tudnám nap mint nap kijátszani magamból a fájdalmakat és az örömöket.
Ha a legmélyebb érzéseinket nem tudjuk magunkban feldolgozni, idővel könnyen belebetegedhetünk, ezért számomra igazi áldás, hogy a munkám segítségével ki tudom őket játszani magamból. Ha sokáig hordozzuk magunkban a gyűlöletet, a dühöt, a haragot, azok megbetegítik a szervezetet, ezért arra kell törekedni, hogy visszatalálj a lelki egyensúlyodhoz. A párom természetgyógyász, neki köszönhetően sok ok-okozati összefüggést már ösztönösen látok. Ő nyitotta fel a szemem és adott újfajta látásmódot, ami egy jobb élethez vezetett.
A Múzeumok Éjszakája idei nagykövete vagy. Egy ilyen munka mit ad neked? Tudsz belőle töltődni?
Régen is szerettem ezt a programsorozatot, nagyon örültem a felkérésnek. Azáltal, hogy kicsit be lehet lesni a kulisszák mögé, közelebb hozza az emberekhez a múzeumok világát. Emberközelibbé, befogadhatóbbá teszi őket. Egy ilyen programsorozat kiváló alkalom arra, hogy a gyerekeim számára közelebb hozzam a kultúrát és a művészeteket. Ha művészeteket értő, nyitott társadalmat szeretnénk, akkor ezt mindig a gyerekeken kell kezdeni. Ha megtanítod őket arra, hogy önkifejezésre használhatják a művészeteket, az egy csodálatos dolog, még akkor is, ha ez csak hobbi szinten marad meg az életükben.
Fotó: Fekete Dániel/Múzeumok Éjszakája
Nekem Tégláson gyerekként nem volt például lehetőségem hangszereken játszani, és angolul sem tudtam tanulni. Kevés lehetőséget kaptam, ezért is érzem fontosnak a férjemmel, hogy a gyerekeink jóval több lehetőségből válogathassanak. A fiam például gitározik, és autodidakta módon zongorázik mellette, miközben emelt szintű fizikát és matematikát tanul, úgyhogy valószínűleg nem a zenélésből fog megélni, de ettől még rengeteget kaphat tőle. A lányom pedig fest, varr, főz és nagyon nyitottan használja ezeket az önkifejezési módszereket. Nemrég azt kérte tőlem, hogyha bekerül az álomsulijába, hadd legyen egy varrógépe.
Nagykövetként előzetesen népszerűsíted az eseményt, de a nagy napon lesz valami dolgod?
Egy népes csapattal indulok majd útnak, a karszalagok már megvannak hozzá, de még össze kell hangolni az úticélokat a többiekkel. A barátnőmmel most gyűjtjük az impulzusokat a gyerekeinktől, hogy mi érdekli őket, hogy aztán együtt majd megnézhessük.
Fotó: Fekete Dániel/Múzeumok Éjszakája
Idén a Jókai emlékév miatt a Múzeumok Éjszakáján is kiemelt szerepet kap az író. Az ezzel kapcsolatos programok közül melyiket tudod ajánlani?
A Fiumei úti sírkertben lesz egy nagyon izgalmas program, ahol bemutatják nekünk, hol fekszik Jókai és a kortársai, és a sírok között barangolva ismerhetjük meg az életútjuk apró kulisszatitkait. Illetve egy másik program keretében pedig a XIX. századi gasztronómiát járhatjuk körbe, természetesen a Jókai bablevessel a középpontban. De elképesztően gazdag a választék, magam is folyamatosan ismerkedek vele.
Nagykövetként megtudtál valami újat a múzeumok világáról?
Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban sokat forgattunk, és hatalmas élmény volt. Egészen elképesztő, milyen kincseket találtak a környéken. És persze mindig öröm megmártózni egy-egy csodás műalkotás utánozhatatlan aurájában. Csontváry Öreg halász című festménye például teljesen lenyűgözött: a vesémig hatolt az öregember tekintete, mozdulni sem tudtam tőle, és hosszú percekig bámultam. Hiába láttam már fényképen, ég és föld valójában megtapasztalni a hatását előtte állva, mint egy fotón megnézni a Google-n. Ott és akkor életre kelt előttem ez az öregember az összes fájdalmával: láttam a küzdelmeit és a bölcsességet is a szemében.
Gubás Gabi a forgatáson (Fotó: Fekete Dániel/Múzeumok Éjszakája)
Érkezik egy új sorozatod is az RTL-re, a BigBakShow. Erről mit érdemes tudni?
Végh Zsolti rendezi, aki a Marsra magyar szériát is készítette, meg hát sok minden mást is. Imádom őt, nagyon jó humorú alkotó embernek tartom, pláne azzal a csapattal, akikkel együtt dolgozik. Egy nagyon jó kis hatrészes sorozat lesz az RTL-en, szombaton debütál. Bak amúgy egy falu, én pedig a helyi polgármester feleségét alakítom. Olyan csodás kollégák szerepelnek benne, mint Pogány Judit, Szacsvay Laci, Stefanovics Angéla, Szervét Tibor, Katona Peti, Oszvald Marika, Badár Sándor, Thuróczy Szabolcs, vagy olyan nagyszerű stand up-osok, mint Hajdú Balázs. Nagyon boldog voltam, amikor Végh Zsolt felhívott a lehetőséggel. Öröm volt játszani. Remélem, sikeres lesz és készülhet folytatása.
A Múzeumok Éjszakája 2025 június 21-én kerül megrendezésre. Részletes program az alábbi linken.
