Harmadik felesége mellett találta meg az igazi boldogságot Rod Stewart, aki 80 éves kora ellenére a mai napig nagy boldogságban és szerelemben él Penny Lancasterrel. A legendás énekes egy bárban ismerte meg élete asszonyát, aki rendkívüli szépségével és tánctudásával keltette fel az akkor már ismert zenész figyelmét.

Rod Stewart és Penny Lancaster pózolnak egy fotóhoz a Las Vegas-i F1 Nagydíj előtt a Las Vegas Strip Circuit pályán 2023. november 17-én. (Fotó: Mark Thompson/Getty Images)
Odajött és autogramot kért tőlem, úgyhogy megkérdeztem: »Szeretsz táncolni?« Hihetetlenül jól táncolt, gyönyörű volt, 193 cm magas, magassarkúban, hűha
– idézi a Grammy-díjas dalszerző szavait a People magazin a Times friss interjújából. 1999-ben járunk ekkor, nem sokkal azután, hogy Rod Stewart különvált második feleségétől, Rachel Huntertől, akit 1990-ben vett el. Első feleségével, Alana Stewarttal 1979 és 1984 között voltak házasok.
Izgalmas életrajzi adatként a feleségek felsorolása mellett megjegyeznénk, hogy Rod Stewartnak nyolc gyermeke született öt különböző asszonytól.
Stewart saját bevallása szerint „nagyon szerencsés” volt, hogy „az egyik házasságból a másikba lépett”, ugyanakkor azt is elárulta, hogy a válás Rachel Huntertől nagyon megviselte. A házasság egyik nagy problémája a korkülönbség volt: Hunter mindössze 21 éves volt, a vőlegénye viszont már 45 éves volt, amikor megesküdtek.

Rachel Hunter és Rod Stewart a Roxbury Clubban, Nyugat-Hollywoodban, Kaliforniában, 1990. október 20-án. (Fotó: Vinnie Zuffante/Getty Images)
„Hat hónap telt el Rachel és Penny között, mert a basszusgitárosom, akinek megvolt Penny száma, nem adta meg nekem. Azt mondta: »Most csak szórakozni fogsz.« És igaza volt: csodálatos hat hónapom volt. […] Rachel elhagyott, mert túl fiatal volt – a nővérem szerint eleve nem kellett volna elvennem –, de ez darabokra tépett” – mesélte.
„Most Pennyvel vagyok, és benne minden megvan, amit csak kívánhatok” – fogalmazott Stewart, aki nem először dicséri az egekbe a feleségét. Egy négy évvel ezelőtti interjúban kijelentete, hogy Penny Lancaster „több értelemben is meggyógyította a szívét”.
Egy házasság nem fog jól működni magától. Rod Stewarték esetében az intimitásnak máig kiemelt szerepe van.
Nem a szexről beszélek, hanem a csókról, az ölelésről és a megsimogatásról. Penny és én minden reggel ezt csináljuk. Megöleljük egymást – néha az ágyban, néha az ágyon kívül, egész nap. Ez egy csodálatos kapcsolat. Szerencsés öreg fickó vagyok, nem igaz?
– fogalmazott. Rod Stewart és Penny Lancaster csak 2007-ben házasodtak össze, miután Stewart és Hunter 2006-ban hivatalosan is elváltak egymástól. A pár idén júniusban ünnepelte a 18. házassági évfordulóját.