nlc.hu
Sztárok

Borbás Marcsi így keresett zsebpénzt gyerekkorában: „Borzalmas munka volt…”

Borbás Marcsi már általános iskolás korában dolgozott nyári szünetekben, hogy megkeresse az iskolaszerekre, ruhára valót. A munka kemény volt, de jó fizetett.

Borbás Marcsi volt a Neshama Tv: Én és a Pénz című podcast-jében volt M. Kiss Csaba vendége, ahol többek között arról mesélt, hogyan vált 13 évesen majdhogynem önellátóvá a nyári munkájának köszönhetően, amit annak ellenére lelkesen csinált, 3 nyáron át, hogy a feladat maga borzalmas volt.

Borbás Marcsi

Borbás Marcsi (Fotó: Olajos Piroska)

A műsorvezető elmondta, hogy ő sokkal spórolósabb, mint a szülei, ami szerinte azért alakult így, mert gyerekkorában nem nagyon volt extrákra pénze a családnak, és 13 évesen úgy vett magának egy lemezjátszót, hogy eljárt a TSZ-be dolgozni – aztán megtalálta őt egy sokkal zsírosabb állás is.

Akkor kukoricát címereztünk, de aztán nagyon gyorsan felvitte az Isten a dolgomat. Mert lehetett tyúkot oltani. És képzeld el, hogy tyúkot oltottam három vagy négy éven keresztül nyáron. Ez egy borzasztó munka egyébként. Ez úgy zajlott, hogy este körbe kellett menni egy-két utcát, amit tudtál, hogy reggel két-három óra alatt meg tudsz csinálni, mert addig nem lehetett kiengedni reggel a tyúkokat az udvarra. Még én oda nem értem, összeírtam. És akkor annyi annyi oltóanyagot be kellett keverni, egy fogót kellett magammal vinni, aki fogta a csirkét. Odamentünk a tyúkólhoz, egyik adogatta ki (a tyúkokat) én pedig a szárnya alá, azt a két egységnyit be kellett, hogy adjam. Ők aláírták, és mentem tovább. Iszonyat büdös a tyúk, tényleg. Szerintem a legbüdösebb. A tetejébe tele volt tyúktetűvel, de nem számított, mert tudtam, hogy most pénzt keresek

– osztotta meg tindzserkori tapasztalatait Borbács Marcsi.

És hát nem álltak sorba ezért a munkáért, mert ez egy rossz munka volt, ezért jól fizetett, és nagyon-nagyon jól kerestem. És én meg ebből tudtam megvenni a következő évre a az év iskolakezdésre a dolgaimat, a ruháimat. Tehát én nagyon gyorsan, nagyon önellátó lettem.

A teljes beszélgetést Borbás Marcsival itt nézheted meg:

Borbács Marcsi és férje covid-járvány idején hagyták ott főváros közeli otthonukat, és költöztek végleg az Őrségbe az akkor 18 éve megvásárolt házukba. A műsorkészítőt most már minden Szalafőhöz köti: magánéletében is harmóniát talált a lankás dombok között, és már a munkáját is itt végzi.

„A férjem ír, a tölgyfa és almafa alatt van egy-egy asztala és egy pad, ott dolgozik. Most már engem is ideköt a munkám”mesélte a BEST magazinnak 2022-ben a Gasztroangyal, aki a pajtából alakíttatta ki a stúdiókonyhát, ahol a felvételeket készítik. Az egy.hu internetes oldalán pedig elindította a Kertem című sorozatot, amit szintén a saját kertjében forgat. Minden ide köti, már nem is tudna máshol élni, a helyiek is hamar befogadták.

 „Talán egy kicsit még gyüttmentek vagyunk, de akik körülöttünk élnek Szalafőn, azok azért fogadtak el, mert látják, hogy ugyanúgy dolgozom, mint ők, hajnaltól késő estig” – árulta el. „Olyan messzinek tűnik, amikor még beszélgetős műsorokat vagy vetélkedőt vezettem, mintha nem is én lettem volna. Szerintem mindenki így van az életével, ha visszatekint 15-20 évvel korábbra, akkor egy másik embert lát” – jegyezte meg.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top