
A tanú az egyik legjelentősebb kultuszfilm, amely évtizedek múltán sem veszített a népszerűségéből. Bacsó Péter 1968–69 között készült egész estés alkotását az elkészülése után rögtön betiltották, és tíz évig dobozban várta, hogy levetítsék – írja a story.hu, hozzátéve: már csak egyetlen szereplő van életben a film színészei közül.
A szatirikus vígjáték-drámában olyan legendák játszottak, mint Kállai Ferenc, Both Béla vagy épp Őze Lajos.
Bacsó Péter – a főszereplő Kállai Ferencen, Both Bélán és Őze Lajoson kívül – kevésbé ismert színészekkel és amatőr szereplőkkel dolgozott. Az egyetlen főbb szereplő, aki még él, Monori Lili. A 80 éves, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő anno Pelikán elvtárs nagylányát alakította A tanúban, és akkor még „ismeretlen” színésznövendék volt.
Monori Lili az akkori párja, Bacsó Péter első asszisztense, Magyar Dezső kérésére ment el az 1969-es próbafelvételre – jegyzi meg a portál.
„Az élet nem habostorta, Pelikán”
Amúgy a forgatókönyvnek és Kállai Ferenc, Őze Lajos, Both Béla, valamint Fábri Zoltán zseniális alakításának köszönhetően a film igazi retro kultfilm lett, máig idézett szállóigék tömkelegével.
Filmkritikák az nlc-n:
- Hugh Jackman nem nézi birkának a birkákat, azok meg hálából kinyomozzák a halálát – Megnéztük a Birkakrimit
- „Mintha Orbán történetét ott hagynánk abba, hogy elzavarta az oroszokat” – Kibeszéltük a Michael Jackson-filmet
- Zendaya és Robert Pattinson olyan brutális dolgokkal szembesül, amelyekbe még egy mozifilm kapcsán se szívesen gondolunk bele – De azért mi megnéztük a Kész drámát